A népszavazást látja az LMP a magyar emberek egyetlen esélyének arra, hogy megakadályozzák a párt által „korrupciós projektként” emlegetett paksi bővítést.

Szél Bernadett társelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Brüsszel is letérdelt”, bekapcsolódva egy az Orbán-kormány és Vlagyimir Putyin orosz elnök által létrehozott nemzetközi koalícióba, amely Magyarország tönkretételére jött létre az atomlobbi árnyékában.

A társelnök közölte: előregisztráción várják azok jelentkezését, akik bekapcsolódnának a népszavazási aláírásgyűjtésbe, hogy azt azonnal megkezdhessék, mihelyst az Országos Választási Bizottság zöld jelzést ad valamelyik kérdésüknek. Eddig tíz kérdést nyújtottak be Paks ügyében, de továbbra is várják a kérdésjavaslatokat.

Ungár Péter elnökségi ellentmondott azon „Fidesz közeli intézmények” jogi érvelésének, amely szerint nem írható ki népszavazás az ügyben. Vitatta, hogy azért nem lehetne megkérdezni az embereket a bővítésről, mert az nemzetközi szerződést érint. Szerinte ugyanis ha a választási bizottság a kvótareferendum ügyében nem vizsgálta a menekültkérelmek elbírálását érintő Dublin II. rendeletet, akkor nem mérne egyenlő mércével, ha itt ez lenne az érve.

A költségvetési vonzattal kapcsolatos kormányzati álláspontot a politikus azért tartotta helytelennek, mert ha az ennyire tágan értelmezhető, akkor semmiről se lehetne megkérdezni az embereket.

Kijelentette: az embereknek kell dönteniük arról, hogy az elektromos áramot a következő 30-80 évben az általa veszélyesnek ítélt atomenergiából állítja elő az ország, vagy megújuló forrásokból.

MTI, demokrata.hu