A közleményben azt írták: a magyarok óriási többsége, 92 százaléka egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével, míg szintén nagy részük, 60 százalékuk szerint a kiskorúakat meg kell óvni a médiában megjelenő gender- és homoszexuális-propagandától.

Hirdetés

Mint közölték, a felnőtt magyar társadalom véleményét bemutató, reprezentatív mintán végzett felmérés alapján kijelenthető, hogy csaknem minden megkérdezett egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével.

A válaszadók 92 százaléka szerint szigorúbban kell büntetni a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményt elkövetőket, és mindössze 4 százalék mondta azt, hogy a magyar törvények eddig is kellő szigorral léptek fel e téren – ismertették.

Az Alapjogokért Központ szerint a magyarok álláspontja világos: a gyermekek megóvása mindennél fontosabb, nemzeti minimumként tekintenek a kiskorúak védelmére.

Korábban írtuk

A kutatás alapján az is kijelenthető, hogy a pedofilokra a magyarok bűnözőkként tekintenek: a válaszadók 91 százaléka szerint ugyanis a pedofília bűncselekmény, és pusztán 2 százalékuk szerint – amint azt az e téren is érzékenyítést végző baloldali sajtó sugallja sokszor – csak „betegség” – közölték.

A gyermekvédelmi törvénycsomag – az alaptörvény rendelkezéseinek eleget téve – biztosítja a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet is – rögzítette a közlemény.

Közlésük szerint utóbbi szempontból fontos egyetértési pont, hogy a választókorú magyar lakosság 59 százaléka szerint nem elfogadható az, hogy a kiskorúak a homoszexualitással, mint jelenséggel találkozzanak. Tízből hat magyar utasítja el e szexuális irányultság „reklámozását” a gyermekek körében. Ennél jóval kevesebben voltak azok (31 százalék), akik támogatják ezt – jelezték.

A jogi elemző intézet a törvény egyik lényegi elemének nevezte, hogy a gyermekek szexualitással kapcsolatos nevelése, felvilágosítása a szülő joga és felelőssége.

„Viszont a genderérzékenyítést a gyermekek jogainál is fontosabbnak tartó baloldali sajtó és nemzetközi politikai fősodor még ezen tételt is megkérdőjelezte” – áll az írásos összegzésben.

A jogszabály alapvetésével ugyanakkor a magyarok 60 százaléka egyetért, ennyien támogatják ugyanis, hogy a homoszexualitás és a transzneműség megjelenítését tiltsák a kiskorúak számára is elérhető médiafelületeken – és csak a válaszadók 33 százaléka nem értett egyet a fenti célkitűzéssel – közölték.