– Amennyiben az orvosok eddig a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kommunikációja miatt nem írták alá az ügyeleti szerződést, akkor a törvénymódosítás megkönnyebbülést, nyugalmat eredményezhet, és az orvosok visszatérhetnek a praktizáláshoz. Az, hogy valaki a törvényben meghatározott feladat ellátásától való tartózkodásra buzdítsa a kollégákat, példátlan, és szembemegy azzal a hippokratészi esküvel, amelyre mindnyájan felesküdtünk

Hirdetés

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.

A kialakult helyzet rendezése érdekében a Belügyminisztérium egy törvényjavaslatot terjesztett elő az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosításáról, megszüntetve ezzel a kötelező kamarai tagságot.

Etikai eljárás alá vonták az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt

A lap azt írja, a kamarai felhívás következményeit jól mutatja, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében valamennyi, a kórházban dolgozó háziorvos megtagadta az ügyeleti szerződés aláírását. Az Index szerint a MOK vezetése etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt, aki tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról a kollégáinak.

A Magyar Nemzet cikkében megjegyzi, ha egy háziorvos ellen etikai eljárást kezdeményez a MOK, akkor fennáll az esélye, hogy az érintett orvos nem praktizálhat. Az etikai eljárás megdöbbentette a szakma jelentős részét, hiszen a MOK egyértelműen deklarálta, hogy az ügyeleti ellátórendszer átalakításának szükségességével egyetért.

Az OMSZ főigazgatója elmondta, több mint 20 éve dolgozik az egészségügyben, látott külföldi rendszereket is, de soha sehol nem tapasztalt ahhoz hasonlót, ami az elmúlt hónapokban történt Magyarországon.

– Húsz éve dolgozom az egészségügyben. Láttam külföldi rendszereket is, de sehol nem tapasztaltam, de még az OMSZ hetvenöt éves fennállása alatt sem fordult elő, hogy egy, a betegek érdekében hozott, törvényben rögzített intézkedést a kamara megpróbáljon érdekérvényesítésre felhasználni. A gond az, hogy már nem valamiért, hanem valami ellen cselekednek

– részletezte. Hozzátette, akik részt vennének az ügyeleti rendszerben, azokat árulással vádolják meg.

Az OMSZ főigazgatója példaként elmondta, gyermekügyeleti rendszerben érintett orvosok jelezték, hogy semmiképp nem szeretnének szembemenni a kamarával, de hivatásukat ellátnák, ezért inkább önkéntes alapon, ingyenesen letöltött munkaórákat ajánlottak fel a mentőszolgálatnak, hogy ez ne legyen a MOK által támadható. 

– Kedd reggel jelezték, hogy a győri kollégákkal egyeztetve visszaléptek ebből az önkéntes szerződésből is, mert nem szeretnének erre a csatamezőre tévedni. Ez elképesztő. Ők a betegekért szeretnének dolgozni, mi a mentőszolgálatnál szintén ezt a célt tartjuk szem előtt

– mondta. Hozzátette, soha nem gondolta volna, hogy a kamara – amelynek az orvosok szakmai képviseletét kellene ellátnia – elkezdi gyűjteni „azon kollégák nevét, akik önkéntesen szeretnének szerződni a mentőszolgálattal.”

Az érintett kollégák nem szeretnék, hogy velük statuáljon példát a kamara.

– Kincses Gyula elnök úr korábban elmondta: nem emberek, hanem székek vitája folyik a kamarában. Ezzel maximálisan egyetértek, a magam részéről mindent megteszek annak érdekében, hogy folyamatos és zavartalan legyen a betegellátás. Amennyiben ezzel a céllal a kamara is egyetért, úgy a jövőben nem fogja akadályozni a betegellátás jobbítása érdekében tett intézkedéseinket

– zárta gondolatait a főigazgató.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk