A kormányra mutogat Karácsony Gergely főpolgármester és a Mártha Imre vezette fővárosi közműcég az elmúlt napokban kialakult budapesti szemétszállítási káosz miatt – írja a Világgazdaság. Az ügy azzal kezdődött, hogy kedd reggel legalább száz fővárosi szemétszállító bejelentés nélküli sztrájkba kezdett az Ecseri úti telephelyen, kevesellve a korábban kapott béremelést. Erre reagálva a Budapesti Közművek közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjak nem jutnak el maradéktalanul a társasághoz.

Hirdetés

Hozzátették: „az állami NHKV Zrt. (kukaholding) az elmúlt három évben a korábbi évekhez képest mintegy 3-5 milliárd forinttal kevesebb forrást juttatott a Fővárosi Közterület-fenntartó tevékenységének finanszírozására”. Közösségi oldalán Karácsony Gergely mindehhez annyit tett hozzá, hogy a kukások bérének megemelése csak akkor lehetséges, ha a kormányzati szemétholding törleszti adósságát, és visszaadja „azt a 15 milliárdot, amit a budapestiek szemétdíjából elvett”.

Csakhogy a számok éppen az ellenkezőjét mutatják annak, mint amiről Karácsonyék beszélnek. A lap információi szerint a Nemzeti Hulladákgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-nek, vagyis állami hulladéktársaságnak semmilyen tartozása nincs a fővárosi cégnek.

A Karácsony által emlegetett 15 milliárd forintról a budapesti közműcég mostanáig nem adott be semmilyen írásos megkeresést, s nem kezdeményezett jogi eljárást sem. Ennél is árulkodóbbak az idei finanszírozási adatok, a budapesti közműcég ugyanis több pénzt kapott annál, mint amennyit a fővárosi lakosok szemétdíjként befizettek.

A Világgazdaság információi szerint idén eddig a befolyt díjak nagysága meghaladta a 18,2 milliárd forintot. Ezzel szemben az állami holding 19,6 milliárd forintot fizetett ki a fővárosi közműszolgáltató cégnek. A többlet tehát 1,4 milliárd forint.

Korábban írtuk

Ráadásul az összeg nem is a teljes summa, hanem annak csupán a 75 százaléka. Vagyis – a lap értesülése szerint – az elszámoláskor, a mennyiségi adatok ismeretében kifizetik majd a fennmaradó 25 százalékot is.

A teljes cikk elolvasható a Világgazdaság oldalán, IDE kattintva!