Fotó: MTI/Komka Péter
Hirdetés

A térség KDNP-s országgyűlési képviselője hozzátette, István ismerte fel, hogy a kereszténység az üdvösségre vezető út, ezért egész népét akarta a megtérés útjára vezetni.

Ő megélte hitét és élete utolsó percében Magyarországot felajánlotta Szűz Máriának – mondta.

„Szent István királyunk válaszhatott volna könnyű utat, a német vagy a bizánci befolyásnak engedve. Ő a környező országokkal egyenrangú félként akart kapcsolatot építeni. Nem akart senkinek sem a vazallusa, sem az ellensége lenni, de elvárta, hogy tiszteljék Magyarországot” – jelentette ki a politikus.

Rétvári Bence rámutatott, a magyar történelemben István a győztesek közé sorolható, de azokra is büszkén emlékeznek a magyarok, akik a következő nemzedékek idején küzdöttek céljaikért, például 1848-ban vagy 1956-ban.

Korábban írtuk

„Mivel vállalták konfliktusaikat, megvívták csatáikat, ezért ugyanúgy hősökként tekintünk és büszkék vagyunk rájuk. Ugyanúgy példaképnek tekintjük őket a múltra és jövőre nézve” – mondta.

Pongrácz János független polgármester ünnepi beszédében elmondta: augusztus 20-ára készült el a község új címere, amely kifejezi, hogy Kemence 50 évig Hont vármegye székhelye volt.

A mise után bemutatták, majd felszentelték a település új jelképét.

Az 1200 lakosú Kemence a Börzsöny oldalában fekszik, a faluról elnevezett patak szeli ketté. Nevét először egy 1156-os dézsmajegyzékben említik, akkortól 1945-ig az esztergomi érsekség birtoka volt. A Fő út mentén található barokk-klasszicista homlokzatú római katolikus templomot 1769-ben építették, de mivel a fala bedőlt, elé 1810-ben új homlokzatot emeltek.