Ha az ember politikával, közelebbről politikai újságírással keresi a kenyerét, nehezére esik bevallania, de kirázza a hideg a mindenfelől zúduló ígérethalmaztól, kreált „ügyektől”, méltó és méltatlan vádaktól. Azt kívánhattuk néha, hogy jöjjön el végre a választás napja, majd zuhanjunk vissza a csendes hétköznapokba. Hiszen az ember alapvetően békés lény, és nyilvánvaló, hogy homo sapiensként létezésünk kerülne veszélybe, ha mondjuk egész életünket kampányüzemmódban kellene élnünk.

De aztán eljön a vasárnap, felöltözünk szépen, elmegyünk, és a Fidesz-KDNP-re adjuk a szavazatunkat.

A Fidesz-KDNP persze nem az ország, nem maga a nemzet. A Fidesz-KDNP egyszerűen csak a legjobb választás a jelenlegi kínálatból. Aki a polgári oldalra szavaz, a nemzeti középre szavaz, ahhoz a gondolathoz szegődik, amelynek forradalmi lázálmok vagy éppen tobzódó hazafiatlanság közepette is lángoszlopként világítottak kiemelkedő képviselői: Széchenyi István, Deák Ferenc, Tisza István, Teleki Pál és Bethlen István. A nemzeti közép mindig nemzetet épített a bátortalanok és megfélemlítettek tömegéből. A nemzeti közép ma is létezik. Tőle, és csakis tőle függ, hogy mondjuk száz év múlva hányan írnak és olvasnak Arany János nyelvén a világon.

Egyetlen más politikai erőnek sincs ereje és tudása a közös dolgok rendbetételére. Az egyik oldal hazafiatlan, és a nyugatnak gazsulál, mint Széchenyi korában a bécsi magyar mágnások, a másik fejjel megy a falnak, nem gondolkodik, csak szájal, ahogyan az „operettkatonák” Görgei Artúr táborában. Velük lehetetlen nemzeti szellemű Magyarországot építeni.

Csakhogy a csata még nem dőlt el. A szlovákiai elnökválasztás pontosan jelzi, mennyire hihetünk a közvélemény-kutatóknak. Bizonyos eseményeket, előre nem látható fordulatokat az utolsó órák is tartogathatnak, nem beszélve arról, hogy a választást vasárnap kell megnyerni, és nem szombaton vagy hétfőn. 2002-ben elég tapasztalatot szerezhettünk arról, mi történik, ha a tábor elkényelmesedik, és elhiszi, hogy a meccs előre lefutott, hogy felesleges szavazni, és majd este megnézzük a tévében, mennyivel győzött Orbán Viktor.

Még egyszer nem következhetjük el ezt a hibát. És nem oszthatjuk meg a szavazatunkat sem, hiszen az egyéni jelölt pártja akaratát (is) képviseli majd az országgyűlésben, nem választhatunk tehát olyan jelöltet, amelynek a pártjára egyébként semmilyen körülmények között nem szavaznánk.

Két nap maradt hátra.

Hétfőre kiderül, hogy lezárjuk-e az elmúlt huszonöt évet, ezt a hosszúra sikerült átmenetet, és vérpadra küldjük a magyarországi posztkommunizmust, vagy újabb és újabb esélyeket adunk az úgynevezett baloldalnak, amíg a maradék vérünket is kiszívják.

Erre tessék gondolni vasárnap, amikor ikszelni kell.

Szentesi Zöldi László

Kapcsolódó cikkek:

Bándy Péter: Mesterházy székházországa

Bencsik Gábor: Békamenet