Hirdetés

Szentkirályi Alexandra a kormány hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban kiemelte: a vírus nem csak az egészséget, hanem az eddig elért gazdasági sikereket, a munkahelyeket és a közösségi életet is megtámadta. Azonban minden beteget el tudtak látni, mindenkinek jut vakcina, és mára a lakosság nagy része felvette az oltást, a többség pedig már a megerősítő oltást is.

Hangsúlyozta: a kormány intézkedéseinek köszönhetően a magyar gazdaságot növekedési pályán tudták tartani, a járvány ellenére is nő a gazdaság és a foglalkoztatottak száma.

Szentkirályi Alexandra rámutatott: a jó gazdasági teljesítmény teszi lehetővé, hogy a járvány miatti ezermilliárdos kiadások ellenére is folytatni lehessen a béremeléseket. Január elseje béremelést hozott az ápolóknak, az orvosoknak, a rendőröknek, a katonáknak, a pedagógusoknak, a szociális- és kulturális dolgozóknak, valamint emelkedik a minimálbér és a szakmunkások minimálbére is – ismertette.

A kormányszóvivő közölte: a gyermekes családok támogatásait nem csak megőrizte, hanem bővíti is a kormány. Februárban a gyermekes szülők családi adóvisszatérítést kapnak, és január elsejétől a 25 év alatti fiataloknak pedig nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Az idősebbeket nyugdíjemelés, februárban pedig 13. havi nyugdíj segíti – jelezte.

Korábban írtuk

Kijelentette: a kormány a járvány ellenére is minden feltételt megad ahhoz, hogy megőrizze Magyarország biztonságát, már nyolcadik éve gondoskodik a határvédelemről.

Brüsszel újabban már nem csak a migránsok betelepítését akarja az országra kényszeríteni, hanem azt is, hogy engedjék be az LMBTQ propagandát az óvodákba és az iskolákba – mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: a gyermekvédelmi népszavazáson erről mindenki elmondhatja a véleményét.

Magyarországnak idén aközött is választania kell, hogy megy tovább a megkezdett az úton előre, vagy visszatér a 2010 előtti kudarcos korszakhoz, amikor pénzügyi összeomlásról, munkanélküliségről, megszorításokról, rezsiemelésekről és adóemelésekről szóltak a hírek – mondta Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: „Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra”.