Fotó: KMTA
Hirdetés

A KMTA ezúttal a fiatal tehetségek innovációval kapcsolatos ismereteit bővítette a Batthyány Alapítvány és a Nemzeti Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával. Az ötnapos tréning előadói között volt többek között a kockázatitőke-ágazat szakértőjeként ismert Török József közgazdász, az Áder János volt köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Alapítvány portfóliójába tartozó Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap befektetési igazgatója, egyszersmind a számos befutott, jól menő cég által létrehozott, a kitörésre esélyes induló vállalkozásokat támogató Üzleti Angyal Egyesület képviselője, aki a finanszírozási lehetőségekne avatta be a résztvevőket. Fuchs Balázs, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által létrehozott Express Innovation Agency Zrt. (Xiagency) ügyvezetője és Suba Atila, a szervezet startup-divíziójának igazgatója ugyancsak a kezdő vállalkozások, az úgynevezett startupok tőkebevonási lehetőségeit tárta fel. E cég küldetése, hogy a tehetséges fiatalok ötleteit előzetesen szakmailag véleményezzék, és megtalálják azokat a kapcsolatokat, amelyek segítségével az ötletből produktum, majd piaci termék lehet.

Kovács Kálmán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyesült Innovációs és Tudásközpont igazgatója, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke a BME űrtechnológiai innovációiról beszélt, a számos nagy cég stratégiai tanácsadójasként dolgozó Rab Árpád, a Corvinus Egyetem Informatika Intézete Infokommunikációs Tanszékének docense a jelenkori trendeket vázolta fel. Dr. Szántay Csaba, a Richter Innovatív Tudásalap és Archívum (RITA) alapítója a gyógyszergyártás szemszögéből mutatta be a kutatás és az innováció jelentőségét. Orosz Gyula, a hazai középiskolák rangsorában rendre a legerősebbnek bizonyuló Fazekas Mihály Gimnázium tanára, számos tankönyv szerzője a matematikai logika és az innováció kapcsolatába avatta be az érdeklődőket. Moldován Szilvia, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Vitéz János Tanárképző Intézetének tanára, a kárpátaljai cigány menekült családok gyerekeinek oktatását megszervező Zugligeti Béke Tanoda (ZuBéTa) alapítója a csoportkohézió és az együttműködés jelentőségéről és módszertanáról adott elő.

Fiatal kezdő vállalakozókat, idegen műszóval startuppereket is hallgathattak a KMTA képzésének résztvevői. A Corvinus Egyetem harmadéves pénzügy-számvitel szakos hallgatója, Zámbó Gergely maga is az alapítvány támogatottja, két évvel ezelőtt pedig másodmagával megalapított egy környezettudatosságot fókuszba állító vállalkozást, ilyképp maga is startupper. Előadásából kiderült, hogy sikerült két év alatt több lépcsőben mintegy 65 millió forint tőkebefektetést maguk mögé állítani, és már alkalmazottakkal dolgoznak. Mint elmondta, fontos, hogy mindenki rátaláljon arra a témára, ami legjobban érdekli, és akkor jön a jó ötlet is. Ennek szívügynek kell lennie, mert csak így lehet éveken át sok munkával felépíteni a vállalkozást. Ugyanakkor ez idő alatt a munka fogalma átalakul, szenvedéllyé válik, a hazai startup-ökoszisztéma pedig inspiratív, mert számos kíváncsi és ambíciózus ember tevékenykedik benne. Az elkötelezettség, az elhivatottság ugyanolyan fontos, mint a naprakész szakmai tudás.

Korábban írtuk