Hirdetés

Zsigó Róbert a videóban azt mondta: a rendes havi nyugellátással együtt érkező 13. havi nyugdíjat az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban – így például rokkantási ellátásban, ideiglenes özvegyi nyugdíjban – részesülők is megkapják, továbbá dupla összeg érkezik az árvaellátásból is, amellyel a kormány 56 ezer gyermek nevelését segíti.

A kormány ezzel visszaadja az időseknek azt az egyhavi nyugdíjat, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvett tőlük, és újabb 371 milliárd forinttal támogatja az időseket – emelte ki.

A kormány ezzel is szeretné kifejezni megbecsülését az időseknek, és támogatni őket a koronavírus-járvány időszakában is – tette hozzá, hangsúlyozva: a 13. havi nyugdíj kifizetését – ahogy a tavaly novemberi nyugdíjprémiumot is – a jó gazdasági teljesítmény teszi lehetővé.

Zsigó Róbert kitért arra: „az idősebbek jól emlékeznek arra”, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején nemhogy többlettámogatásra nem számíthattak, hanem még elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat is, emellett pedig az egekbe emelték a rezsit, valamint bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.

Korábban írtuk

A baloldal ma is a nyugdíjasokat célzó megszorításokra készül, a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint ugyanis „ostobaság” a 13. havi nyugdíj kifizetése, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése, továbbá szerinte az idősebbeknek is kevesebb áramot és gázt kellene fogyasztaniuk – mondta, hozzátéve: „neki az sem baj, ha sok idős ember hal meg a járványban, mert szerinte így több esélye van a hatalom megszerzésére.”

Az államtitkár kijelentette: „április 3-án arról is szavazunk, hogy továbbra is olyan nemzeti kormánya lesz Magyarországnak, amely megbecsüli az időseket, vagy visszatér a Gyurcsány-Bajnai korszak, amely lenézte és kisemmizte a nyugdíjasokat”.