Szerdán véglegesíti a büdzsét a kormány
Szijjártó Péter – Orbán Viktor kormányfőnek a tanácskozáson elhangzott szavait ismertetve – a jövő évi öt költségvetési célról szólva kifejtette: folytatják az arányos adórendszer kiteljesítését, hiszen tavaly úgy döntött a kabinet, hogy Magyarországon a munka-, család- és vállalkozásellenes adórendszer helyett egy egyszerű szisztémát vezet be alacsony adókulccsal. Kérdésre válaszolva elmondta: úgy történik az adórendszer várható egyszerűsítése, hogy jövőre az adójóváírások és a félszuperbruttó intézményét kivezetik a 202 ezer forintos havi fizetésig. Az e fölötti bértartománynál a félszuperbruttó rendszerét két lépésben vezetik ki. Példaként kifejtette: ha valakinek 300 ezer forint a fizetése, akkor a 202 ezer forintos összegig mindent, vagyis az adójóváírást és a felszuperbruttót is kivezetik, a 202 ezer feletti rész esetében pedig a félszuperbruttót két lépésben vezetik ki. Hozzátette: ezzel forrás marad a rendszerben, amit arra használnak, hogy kompenzálják azokat, akik kevesebbet keresnek, mint 202 ezer forint.
A cégek kompenzációjára a nemzetgazdasági tárca vezetője tesz majd javaslatot, zajlik a konzultáció a munkaadók szervezeteivel. Várhatóan a béremelés egy bizonyos mértéke fölött az állam kész lesz átvállalni a terhek egy részét – jelezte, hozzátéve: erről pontos javaslat még nincsen.
A költségvetési törvényjavaslatból származó újabb adóemelésekkel nem számolnak – fűzte hozzá egy másik kérdésre válaszul.
A közmunkaprogramról elmondta, azok, akik a Start munkaprogramon keresztül visszatérnek a munkaerőpiacra, a mostani 28.500 forintos segély helyett 48 ezer forintos nettó bérért fognak dolgozni.
Költségvetési cél az adóelkerülési lehetőségek minél szigorúbb lezárása is, az ugyanis nem lehetséges, hogy egyesek kihúzzák magukat a közös teherviselés alól, míg mások a törvényeknek megfelelően fizetnek adót – közölte a szóvivő.
A nyugdíjkassza „lábra állításának” célkitűzésével kapcsolatban Szijjártó Péter felidézte: már korábban világossá tették, hogy a nyugdíjrendszert stabilizálják, a nyugdíjkasszából csak nyugdíjat, nyugdíjat pedig csak a nyugdíjkasszából fizetnek. A nyugdíjak értékét megőrzi a kormány – szögezte le, hozzátéve: ennek figyelembe vételével történik a nyugdíjkassza talpra állítása.
Az ötödik költségvetési célról, az egészségügyi kassza „lábra állításáról” azt mondta: fel fogják számolni azt az óriási káoszt, rendetlenséget, átláthatatlanságot és korrupciót, ami a kassza működését jellemezte. Ez nem megy egy lépésben, mert akkora a rendetlenség – fogalmazott, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez semmilyen módon nem pénzelvonásáról, hanem a pazarlás megszüntetéséről szól.
A szóvivő kijelentette: a költségvetés hiányát jóval 3 százalék alatt fogják tartani, és 2012-ben tovább csökkentik az államadósságot.
Szijjártó Péter az ország, a kormányzás jövő évi céljának az euróválság-zónától való elrugaszkodást nevezte meg. Ennek az elrugaszkodásnak a teljesítése – folytatta – azzal jár majd, hogy csökken Magyarország kiszolgáltatottsága, pénzügyi kitettsége, és újabb lépéseket tesz a kormány a stabilitás irányába. Mint mondta, a költségvetés összeállításakor a kabinet nem függetleníthette magát az euróválságtól, annak hatásaitól, így amikor megalkotta a javaslatot, figyelembe kellett vennie azt, hogy a Magyarországot körülvevő európai és nemzetközi gazdasági életben még hosszú távon nagy és komoly kihívások lesznek.
A Fidesz-KDNP-frakciószövetség egyetértett a költségvetési célokkal és a jövő évi országcéllal is, támogatásáról biztosította a büdzsé fő irányvonalait – közölte a kormányfő szóvivője, hozzátéve, hogy a miniszterelnök a büdzsé további részletkérdéseiről nem beszélt a frakcióülésen, azokat a parlamentnek kell majd megvitatnia.
Arra a felvetésre, hogy a kormány esetleg háromfajta költségvetési tervezetet készít 260, 280, illetve 300 forintos euróárfolyammal kalkulálva, Szijjártó Péter azt mondta: a pénteken benyújtandó költségvetési törvény „az a költségvetési törvény”. Az előző kormányokkal ellentétben azonban „nem dughatjuk homokba a fejünket” – fogalmazott, hozzátéve: a nemzetközi környezet változásaira megfelelő rugalmassággal kell reagálni.
Azzal kapcsolatban, hogy olyan nagyberuházások érkezhetnek, amelyek akár a GDP egy százalékának megfelelő tőkét is hozhatnak az országba, kitért arra, hogy az Audi bővítése tovább folytatódik, hasonló a helyzet Szentgotthárdon az Opel esetében, és nő a Mercedes kapacitása is. Ezek mindegyike hatással lesz a gazdasági teljesítményre – jelezte.
Arra, hogy az eva és az ekho esetleges megszüntetése felvetődött-e, azt válaszolta, ilyen döntésről nem tud.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az előzetes tájékoztatással ellentétben nem vett részt a sajtótájékoztatón, mert – mint azt Szijjártó Péter elmondta – a még zajló fra
(MTI)