Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a kezdeményezésről csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón közös céljuknak nevezte, hogy egyetlen embert se lehessen kilakoltatni olyan tisztességtelen szerződések alapján, amelyeket már az Európai Bíróság is elmarasztalt.

Kiemelte, a magyar kormánynak nem maradt más feladata, mint hogy érvényt szerezzen ennek a döntésnek, addig pedig senki nem kerülhet utcára.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik parlamenti képviselője úgy fogalmazott, az „Orbán-kormány azért nem oldotta meg ezt a kérdést, mert megszerezték a bankok egy jelentős részét, a bankok gyakorlatilag a pénzt Orbán és a kormány oligarcháinak keresik”. Ma egy magyar gyerek azért kerül utcára, hogy ők pénzt kereshessenek – vélekedett.

Bősz Anett, a Liberálisok politikus, független országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kilakoltatott embereknek nem áll rendelkezésre megfelelő szociális ellátórendszer, érdekükért ezért civil szervezeteknek kell kiállnia.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője nemzeti ügynek nevezte a devizahitelesek helyzetének megoldását, amelyben a kormány szerinte csak látszólagos intézkedéseket tesz.

A szocialista politikus – az egész ellenzék nevében – érthetetlennek nevezte, hogy a kormány a családi otthonteremtési programmal (csok) miért egy újabb, a „nap végén a bankokat segítő” hitel alapú támogatási rendszert dolgozott ki.

Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a kilakoltatással sújtottak nem butaságból, felelőtlenségből kerültek bajba, hanem azért, mert a kormány és a bankok becsapták őket.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője szerint a kormány nem jogként, hanem kötelességként tekint a lakhatásra, ehhez azonban nem biztosít támogatást.

A sajtótájékoztatón az Adóskamara nevű civil szervezet két képviselője is követelte a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, valamint a devizahitelezés rendezését az Európai Bíróság legutóbbi döntése alapján.