Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Népszabadság melletti szolidaritási demonstrációt tartottak szombat este Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren.A sajtószabadságért Facebook-csoport szervezte rendezvényen részt vett a lap szerkesztőségének több munkatársa is, akik együtt, a lap mai – utolsó – számát hozva érkeztek a helyszínre. 
    
A tömegben több sajtóorgánum újságíróit, valamint ellenzéki politikusokat is látott az MTI tudósítója. A Parlament elé meghirdetett demonstrációra is átmentek az MSZP politikusai, köztük Molnár Gyula, a párt elnöke, valamint Horváth Csaba, és Kunhalmi Ágnes, de a tömegben feltűnt Karácsony Gergely PM-es polgármester, Juhász Péter, az Együtt, valamint Molnár Csaba, a DK politikusa. A résztvevők megtöltötték a tér közepét. 
    
Többen skandálták, hogy „Népszabadság”, „Demokráciát”, „Disznóság”, „Nem hagyjuk”, „Orbán, takarodj”, illetve „Szabad ország, szabad média”.
    
Hargitai Miklós, a szerkesztőség munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetője elmondta: a szombati ügyeletre kollégáit már nem engedték be az épületbe. „Ez mindent elmond arról, mennyire volt ez gazdasági döntés” – jegyezte meg.
    
A lap felfüggesztése mintegy nyolcvan embert érint. „Fogalmam sincs mit fogunk csinálni” – fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: egyelőre a becsomagolt személyes holmijukhoz sem férnek hozzá. 
    
Hargitai Miklós arról is szólt, hogy a lépésnek voltak előjelei, ide sorolta többek között a kollektív szerződés felmondását a lapnál. 
    
Az – egy létráról megafonon keresztül felszólaló – szakszervezeti vezető azt hangsúlyozta: az újság dolga, hogy ellenőrizze a hatalmat. „Azért nem lesz hétfőtől Népszabadság, mert túl jól tette a dolgát” – mondta.
    
Kitért arra is, hogy a lap munkatársainak 2008 óta nem emelték a fizetését, viszont 2010 óta kétszer is csökkentették. „Mostantól olyan országban élünk, ahol a Magyar Idők meséli el, hogy mi történik a politikában” – fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: „nagyon pici területre szűkül vissza a sajtószabadság”.
    
A rendezvényen felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki azt mondta: „abban a helyzetben vagyunk, hogy a vezetők a magyar nép ellenségei, és ezt még csak el sem lehet mondani”. Úgy fogalmazott: rövidesen vége van a sajtószabadságnak és szólásszabadságnak, ha ezt hagyjak.
    
Murányi András, a napilap főszerkesztője a téren újságíróknak elmondta: szombaton tárgyaltak a kiadó képviselőivel, egyelőre nincs megegyezés, vasárnap folytatják. A kiadó azt kérte tőlük, tegyenek le egy üzleti tervet, amellyel rentábilissá tehető a lap. Ilyet 12 óra alatt nem lehet összeállítani – tette hozzá. 
    
A főszerkesztő közölte: vasárnap megpróbálják fölvenni a munkát, fontosnak tartaná, hogy hétfőn megjelenjen a lap, de egyelőre ez nem valószínű. A kollégák szeretnének együtt maradni, és továbbvinni a lap szellemiségét – hangsúlyozta. 

A hvg.hu beszámolója szerint a tüntetők felgyújtottak egy köteg Magyar Időket – az online újság képet is közöl erről.

Megszólalt a Népszabadság ügyében Martin Schulz EP-elnök is, aki angolul és magyarul is aggodalmát fejezte ki a twitteren. Mivel bizonyosan nem Magyarországról kapta a kész szöveget, így a jelek szerint Schulz úr megtanulta a nyelvünket, ami mindenképp örömteli.

MTI, demokrata.hu    

A Mediaworks kiadó szombaton jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.