Épül a kismarosi ciszterci nővérek gyümölcsfeldolgozó manufaktúrája, a korábbi 221 millió forinton felül a befejezéshez…

Posted by Rétvári Bence on Thursday, February 11, 2021
Hirdetés

Soltész Miklós, a Pest megyei településen, a gyümölcsmanufaktúrában tartott tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a nővérek kismarosi beruházásait, köztük a manufaktúrát 2017-ben 220 millió forinttal támogatta a kormány, tavaly év végén pedig újabb támogatásról döntöttek.

A második ütemben 120 millió forinttal segítik azt a tevékenységet, amelyet a kismarosi nővérek helyben és a Dunakanyarban kifejtenek – mondta az államtitkár. Hangsúlyozta: a szerzetesrendek jelen vannak a hitéletben, de a közösség életében is, ahol több feladatot vállalnak, és munkájukkal is szolgálják a térséget.

Rétvári Bence azt mondta: a ciszterci rendnél alapítása óta nagy hagyománya van a mezőgazdaságnak és a korszerű agrártechnológia alkalmazásának. Ez jelenik meg a gyümölcsfeldolgozó esetében – tette hozzá -, amely teljes mértékben illeszkedik a ciszterciek 900 éves tradícióihoz, és ezt a sok száz éves hagyományt folytathatják most a kismarosi nővérek a legmodernebb eszközökkel.

Az újjászületett gyümölcsmanufaktúra ugyanakkor nemcsak egyházi üzem, hanem gazdaság- és vidékfejlesztési terv része is, hiszen sok tucat termelőnek nyújt termékeikhez feldolgozási lehetőséget. Az itt élők generációkon keresztül bogyós gyümölcsök termesztéséből éltek, a rendszerváltást követően azonban nem volt felvásárló, feldolgozó üzem – mondta a képviselő.

Korábban írtuk

Rétvári Bence jelezte: a korábbi években valóban elsősorban kézműves módon készültek a „monostori ízek”, kisebb mennyiségben, az új beruházás technológiájának köszönhetően azonban már jelentősebb mennyiséget tudnak előállítani.

Az új manufaktúra lehetővé teszi, hogy a környék szinte minden termelőjének áruját fel tudják dolgozni, és jó minőségű alapanyagból jó minőségű élelmiszer, lekvárok, szörpök készüljenek – hangsúlyozta.

Horváth Olga, a kismarosi ciszterci monostor apátnője elmondta, hogy a magas színvonalú, magyar gyártmányú gyümölcsfeldolgozó gépekkel kiváltható több munkaművelet. Hangsúlyozta azt is, hogy mára hangsúlyosabbá vált az egészségtudatos vásárlás, és az üzem ennek az igénynek eleget tud tenni: magas gyümölcstartalmú termékeik mesterséges adalékanyagot, tartósítószert nem tartalmaznak. Úgy fogalmazott: „Nemcsak finomat adunk, hanem egészségeset is.”

A 400 négyzetméteres üzemhez 300 négyzetméteres raktár tartozik, a tervek szerint az új üzemben a gyümölcsszezon kezdetén indul el a munka, mintegy 15 tonna gyümölcsöt dolgoznak majd fel, de a kapacitás a jövőben bővül.