Az Országgyűlés kedden módosította a büntető törvénykönyvet (Btk.), így januártól szigorúbban büntethető a 12 évesnél fiatalabb gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak.

A fideszes Selmeczi Gabriella, Répássy Róbert és Horváth László javaslatát 173 igen szavazattal fogadták el a képviselők.

A törvénymódosítás alapján a 12 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket – ha az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a sértett a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése vagy egyéb módon a hatalma, befolyása alatt áll – ezentúl 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a Btk. függetlenül attól, hogy a cselekményt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el.

A parlament elfogadta azt a további módosítást is – a szocialista Bárándy Gergelynek az igazságügyi bizottságban tett kezdeményezése alapján -, hogy 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék, ha az elkövetők a szexuális erőszakot a velük függőségi viszonyban lévő, 12 évesnél fiatalabb gyermek sérelmére testi fenyegetéssel vagy védekezésre képtelen állapotát kihasználva, továbbá azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva, közösen követik el.

A fideszes előterjesztők szerint a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények morális és erkölcsi értelemben is a legsúlyosabbak, ezek közül is kiemelten kell büntetni azokat a cselekményeket, amikor az a tettes, akinek gondoskodnia kellene a gyermekről. „Az ilyen elkövetőkkel szemben, akik visszaélnek egy gyermek bizalmával, kizárólag a legszigorúbb fellépésnek lehet helye” – írták.

Eddig a Btk. 12 év alatti gyermek sérelmére elkövetett szexuális cselekmény esetén – ha az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a sértett a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll – a szankcióban különbséget tett aszerint, hogy a cselekményt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el. Az előbbi esetben a büntetés 5-től 15 évig, beleegyezés esetén 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés volt.

A Kúria tavaly novemberi jogegységi határozata szerint azonban attól függetlenül, hogy kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követte el a cselekményt a vádlott, 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Alkotmánybíróság (Ab) ugyanakkor idén júliusban – október 31-ei hatállyal – megsemmisítette ezt a kúriai jogegységi határozatot, mert álláspontja szerint az nem értelmezte, hanem módosította a Btk.-t.

A Fidesz szerint a mostani módosítással a törvény szövege megfelel majd a jogegységi határozatban kifejtett jogalkalmazói szempontoknak.

MTI