Hirdetés

A koronavírus-fertőzéssel küzdő külgazdasági- és külügyminiszter a Facebook oldalán közzétett hozzászólásában példaként említette, hogy uniós források felhasználásával maximum 800 ezer euró értékben, illetve a fejlesztésre fordított összeg 50 százalékáig támogatják azokat a cégeket, amelyek vállalják a munkahelyek megmentését. Eddig több mint 30 iparágban 904 cég vett részt a programban. Ezek összesen 1,2 milliárd eurót fektettek be és 155 ezer munkahelyet sikerült megvédeni – ismertette.

A sikerek láttán a kormány úgy döntött, hogy készen áll egy újabb 140 millió euró értékű beruházásösztönző program elindítására – tette hozzá. A továbbiakban arra bíztatta a német vállalatokat, hogy a beruházásokhoz kapcsolódva indítsanak szakképzési programokat is. Ugyanis legalább 5 millió eurós befektetés esetén, tanulónként 5 ezer eurós képzési támogatásra jogosultak, illetve a kormány elkötelezett a további adócsökkentések mellett.

Arról is beszámolt, hogy 2014 óta 123 német vállalatnak nyújtott a magyar állam beruházási támogatást, illetve 25 további céggel tárgyal. Ennek nyomán Magyarország első számú kereskedelmi partnere Németország, amely a magyar export 28 százalékát fogadja be.

Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a Német-Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara felmérése szerint a Magyarországon működő német cégek 60 százaléka üzleti helyzetének javulására számít a következő időszakban. Végül úgy vélekedett, hogy a járvány nyomán egy új globális verseny alakult ki, amelynek Magyarország a nyertese lesz. Ezért is jó hír, hogy a harmadik negyedévben, a második negyedévhez képest 11,3 százalékkal bővült a magyar gazdaság – mondta Szijjártó Péter.

Korábban írtuk