Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Szijjártó Péter a Fidesz eredményváróján újságíróknak úgy nyilatkozott: holnap már kemény vita kezdődik a személyi kérdésekről és arról, hogy merre van a jövő Európa szempontjából.

Úgy látja, a választási végeredmény ezt az európai vitát még keményebbé teszi, ezért a magyar nemzeti érdekképviseletnek is keménynek kell lennie. Ez a választási eredmény, a bizalom és az egyértelmű felhatalmazás kellő erőt ad, hogy a vitákban a magyar érdekeket érvényre jutassuk – jelentette ki.

A külügyminiszter szerint most a tét az, sikerül-e a választási eredménynek megfelelően az Európai Uniót erős nemzetekre épülő erős integrációvá tenni, megvédeni a keresztény kultúrát és sikerül-e elérni, hogy a bevándorlás tekintetében „a menedzselni szót leváltsuk a megállítani szóra”.

Azt is mondta: óriási vita lesz a nagy pártcsaládokon belül is, és kérdés, hogy az Európai Néppártnak (EPP) milyen következtetéseket kell levonnia az eredményből. Az EPP legsikeresebb tagpártja, a legtöbb támogatást szerző tagpártja egy bevándorlásellenes párt – emlékeztetett.

Szijjártó Péter kitért rá: sok tagállamban átalakultak az erőviszonyok a választás nyomán, ezért várhatóan „nagy mozgás lesz”. Eddig könnyű dolga volt minden választás után a két legnagyobb pártcsaládnak, most viszont további tárgyalásokra lehet szükség, és a csúcsjelölti rendszert illetően is kifogások merültek fel – közölte. Hozzátette: nem lesz egyszerű és gyors a következő európai vezetők kiválasztása.