Hirdetés

Magyarország úgy tűnik, hogy másik úton jár. Hajlandó továbbmenni azzal az orosz követeléssel, amely a gázár fizetését euró helyett rubelben határozza meg a Gazprom Bankon keresztül – hangzott el a CNN műsorában. Szijjártó Péter elmondta, egy ország gázellátása, illetve olajellátása nem filozófiai, kommunikációs, ideológiai vagy politikai kérdés, hanem fizikai kérdés.

A külgazdasági és külügyminiszter ismertette, a gázellátásunk 85 százaléka és az olajellátásunk 65 százaléka érkezik Oroszországból.

„Nem szórakozásból van ez így, nem mi választottuk ezt a helyzetet, egyszerűen ez a fizikai helyzet Közép-Európában. Nincsenek alternatív gázforrások, nincsenek alternatív szállítási útvonalak, amelyek lehetővé tennék számunkra, hogy megszabaduljunk az orosz olajtól és orosz gáztól az előttünk álló néhány év folyamán”

– mondta a tárcavezető. „Sokat tettünk a diverzifikáció érdekében, megépítettük az összes gázösszekötőt a hét szomszédos ország közül hattal, tehát, amennyiben új gázforrást tárnak fel valahol a közelben, boldogan vásárolnánk onnan gázt” – tette hozzá.

Szijjártó Péter azt is elmondta, Magyarország jóváhagyta mind az öt eddigi szankciócsomagot az Európai Unióban. „Csupán nagyon világossá tettük, hogy mivel fennállnak ezek a fizikai korlátok, az európai egység megőrzését nem lehet olyan szankciókkal előremozdítani, amelyek leállásra kényszerítenék hazánkat, illetve megakadályoznák a gazdaságunk működését” – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető a NATO-val, illetve a fegyverszállításokkal kapcsolatban világossá tette: Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitásáért és területi integritásáért.

„Nagyon sokat segítünk Ukrajnának humanitárius oldalról, Magyarország valaha volt legnagyobb humanitárius akciója valósult meg, és eddig 640 ezer menekültet fogadtunk Ukrajna területéről, akik számára ellátást, szállást biztosítunk, és munkát kínálunk számukra”

– ismertette. Szijjártó Péter leszögezte: világossá tettük, hogy nem szállítunk fegyvereket, és nem engedélyezzük, hogy fegyverek haladjanak át Magyarországon keresztül.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság írásbeli értesítést küldött Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról, a tárcavezető kijelentette: ez egyértelműen politikai vita, zsarolás Magyarországgal szemben.

„Ezek hamis vádak, semmi közük a valósághoz. Nagyon jól látható, hogy a nap, amikor megindult ez az eljárás Magyarországgal szemben, az csak egy-két nappal követte a magyarországi választásokat, ahol ismét elsöprő győzelmet arattunk. Azt látjuk, hogy a brüsszeli liberális mainstream nem képes ezt megemészteni”

– hangsúlyozta a miniszter.

Korábban írtuk