A tárcavezető sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a FARE „gyakorlatilag önkéntes munkásőrök szervezete, amelynek tagjai azért élnek, hogy feljelenthessenek embereket teljesen agyament módon”.

Hirdetés

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, hogy mit lehet feljelenteni” – mondta.

„Jól láthatóan fogalmuk sincsen a történelemről. Feljelenteni minket azért, mert az úgynevezett Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlók jelennek meg egy stadionban, a történelmi ismeretek teljes hiányára vall” – tette hozzá.

Szijjártó Péter ennek kapcsán hangsúlyozta: „amit itt Nagy-Magyarországként írunk le, az történelmi tény, az nem revizionizmus, nem a szomszédaink fenyegetése, nem nacionalizmus”.

Majd példaként hozta fel, hogy gyerekei történelematlaszában is vannak Nagy-Magyarországot ábrázoló képek. „A Dunakeszi Városi Sportegyesület következő mérkőzésén a FARE-ellenőr kitépeti majd minden gyerek történelematlaszából ezt a képet?” – tette fel a kérdést.

A miniszter nonszensznek nevezte a szervezet tevékenységét, és reményét fejezte ki, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke „megszabadítja az európai futballt ettől a munkásőr-szervezettől, mert ezek csak bajt okoztak, meg bajokat is fognak okozni”.

„Jól látszik, hogy fogalmuk sincsen a világról, és halvány fogalmuk sincsen a magyar történelemről” – emelte ki.

Korábban írtuk