Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EDF francia energetikai vállalat vezérigazgatójával folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy Magyarország energiabiztonságát és a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását hosszú távon a nukleáris áramtermelés jelentős bővítésével lehet elsősorban garantálni.

Kiemelte, hogy a paksi beruházás szerződésmódosításait az Európai Bizottság nemrég jóváhagyta, így most felgyorsítható a projekt, amelyben a kormány növekvő francia jelenléttel számol.

„Az irányítástechnikai rendszert német-francia konzorciumnak szántuk, a német kormány nem engedi azonban a német cég részvételét, ezért a franciák fogják átvenni a helyüket az irányítástechnika szempontjából minden bizonnyal” – közölte.

Emlékeztetett, hogy a turbinák szállítására szerződést nyert amerikai GE-t is francia vállalat vásárolta fel.

Korábban írtuk

„Mindez pedig azt jelenti, hogy a francia hozzáadott érték, a francia részvétel, a francia hozzájárulás a magyar nukleáris iparban rendkívüli mértékben meg fog nőni” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy ez egybevág Magyarország érdekeivel, ugyanis Budapest és Párizs egy stratégiai ponton mindenképpen egyetért, ez pedig a nukleáris energia védelme.

„A nukleáris energiát az európai politikai szereplők egy része és a brüsszeli bürokraták nagy része is próbálja kilökni az európai energiapiacról. Megpróbálták, megpróbálják ellehetetleníteni az atomenergiát, azonban a franciák szerveztek egy olyan koalíciót itt, Európában, amely tizenkét országból áll, akik következetesen, határozottan és konzekvensen fellépünk a nukleáris energia használata mellett” – fogalmazott.

„Nem fogadjuk el azt, hogy negatív diszkriminációt alkalmazzanak a nukleáris energiával szemben. A nukleáris energia igenis tiszta, olcsó, biztonságos módja a villamosenergia előállításának” – húzta alá.

„Magyarország és Franciaország ebben az ügyben közösen lép fel, tehát van egy politikai egyetértés és van egy gazdasági közös érdekeltség is abba az irányba, hogy a francia és a magyar nukleáris ipar az eddiginél sokkal szorosabban összekapcsolódjon” – tette hozzá.

A miniszter délelőtt az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatójával, illetve a Thales Alenia Space és a Servier különböző vezetőivel is tárgyalt. Kiemelte, hogy fokozódik az együttműködés az ESA-val, miután Magyarország kiválasztotta azt a négy űrhajósjelöltet, akiknek az egyike egy hónapon át különböző tudományos kísérleteket fog végezni a Nemzetközi Űrállomáson. Valamint tudatta, hogy erről szeptemberben aláírják a szerződést az amerikai Axiom Space vállalattal.

„Hatalmas eredmény Magyarország számára, hogy kicsit több mint negyven évvel az első magyar űrhajós után újra van nemzeti űrhajós programunk” – mondta.

„Mára világossá vált, hogy az űripar, az űrkutatás minden gazdaságban egyre fontosabb szerepet játszik, és ilyen időszakokban, amikor a nemzetgazdaságok szenvednek gyakorlatilag, akkor minden ilyen innovatív, magas hozzáadott értéket képviselő ágazat egyfajta kitörési, kiugrási lehetőséget jelent” – vélekedett.