Szijjártó Péter arra reagált, hogy az általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek keddi, luxembourgi ülésén meghallgatásokat fog tartani az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárásokkal kapcsolatban a jogállamiság lengyelországi helyzetéről és az unió értékeinek magyarországi érvényesüléséről.

Hirdetés

A miniszter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva kijelentette: az eljárás, ahogyan és amilyen hosszan zajlik, lebuktatja azokat, akik az eljárást folytatják. Az eljárás politikai zsarolási eszköz, ha ugyanis bárki a tényekről akart volna vitatkozni, már rég vége lenne – hangsúlyozta.

Kiemelte: ismert Magyarország álláspontja, ugyanis minden feltehető kérdést megválaszolt, az eljárás lezárható. Erről szavazni kell, és a szavazás eredménye alapján lehet továbbmenni – közölte.

„Nyilvánvaló számukra, hogy nem tudják megnyerni a szavazást, mert egyhangúság kell hozzá, és az Európai Unió mind a 27 tagállama nem fogja elítélni Magyarországot” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Kijelentette azt is, nyilvánvaló az összefügés a politikai zsarolási eszközt jelentő eljárás és a jövő évi magyarországi választások között. Az eljárás egy újabb eszköz a liberális fősodor számára ahhoz, hogy megpróbálja befolyásolni a magyar parlamenti választásokat – mondta. Nem ez az egyetlen, nem ez az első kísérlet a jövő évi választások befolyásolására, nyilván lesz még más is – tette hozzá.

Arra vonatkozóan, hogy a keddi tanácsülés témái között lehet a magyar pedofilellenes törvény elfogadása is, Szijjártó Péter azt mondta: „nincs az a világ, hogy nekünk brüsszeli bürokraták, vagy nyugat-európai liberális politikusok mondják meg, hogy megvédhetjük-e a gyerekeinket vagy sem”.

Kijelentette: a magyar gyerekek megvédése a magyar törvényhozás joga és felelősége. A magyar törvényhozásnak kizárólag a családoknak és a szülőknek szabad megadnia azt a jogot, hogy dönthessenek saját gyermekeik neveléséről. A magyar gyerekek megvédése nem a nyugat-európai liberális politikusokon és brüsszeli bürokratákon múlik. „A magyar gyerekek megvédése jogunk és kötelességük” – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.