Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető csütörtökön a Nissho Hungary Precíziós Kft. újhartyáni gyáravató ünnepségén vett részt, ahol elmondta, hogy a japán tulajdonosi hátterű vállalat új üzemében optikai fóliákat fognak előállítani az elektromos autóipar számára. A beruházás értéke négymilliárd forint volt, amelyhez az állam 1,4 milliárd forint fejlesztési adókedvezményt nyújtott, így segítve 140 munkahely létrehozását.

Új világgazdasági korszak kezdődött

Beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenöt évben új világgazdasági korszak kezdődött, rendkívüli átrendeződés történt, amelynek során a Kelet abszolút mértékben felzárkózott a Nyugathoz, gazdasági értelemben pedig ma már több aspektus tekintetében erősebb is. Közölte: míg 2007-ben a globális beruházások 80 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 20 százalékát keletiből, mára ez az arány teljesen megfordult, s a Kelet részesedése 70 százalékra nőtt, míg a Nyugaté 30 százalékra csökkent. Hozzátette:

a keleti nyitás politikája nem politikai vagy ideológiai, hanem gazdaságpolitikai stratégia, és bár sokan bírálták, abszolút sikertörténetnek számít.

Az elmúlt tizenkét évben Magyarország keleti irányú exportja 45 százalékkal, a keleti országokkal folytatott kereskedelem volumene 48 százalékkal nőtt, illetve tavaly például már a beruházások 60 százaléka kelet felől érkezett az országba. Aláhúzta: utóbbiakért éles verseny folyt több nyugat-európai országgal, általában azokkal, akik a keleti tőke térhódításával szemben a leghangosabban érvelnek.

Az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa

Szijjártó Péter méltatta a magyar-japán együttműködést, és kiemelte, hogy 2021-ben megdőlt ebben a viszonylatban a magyar export rekordja, amelynek értéke 18 százalékos bővüléssel 830 millió dollárt ért el.

Eközben a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene 20 százalékos növekedéssel, 2,5 milliárd dollár körül volt. Japán a távol-keleti országok közül Magyarország harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere és második legnagyobb exportpiaca, a japán cégek pedig a nyolcadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban

– mutatott rá. A miniszter végül leszögezte, hogy az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa, amely 154 ezer embert foglalkoztat és a teljes feldolgozóipari kibocsátás 28-29 százalékát adja.

Aláhúzta: Magyarország sikeres a nagy gyártóvállalatok vonzásában, de ez csak akkor lehetséges, ha biztosítottak a megfelelő beszállítói kapacitások, ezért is fontosak a most átadotthoz hasonló beruházások.

A rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozásával kapcsolatban hangsúlyozta: az időszakosan bevezetett szektorális különadók semmilyen módon nem érintik a termelést folytató vállalatokat, Magyarország még mindig a legversenyképesebb beruházási környezetet biztosítja Európában.

A különadók nem érintik a termelő vállalatokat

Az időszakosan bevezetett szektorális különadók semmilyen módon nem érintik a termelést folytató vállalatokat, Magyarország még mindig a legversenyképesebb beruházási környezetet biztosítja Európában – közölte Szijjártó Péter.

A tárcavezető kiemelte: az ukrajnai háború miatt előálló újabb világgazdasági nehézségek komoly kockázatot jelentenek a fizikai, gazdasági és energetikai biztonság szempontjából is.

A kormány vállalása egyértelmű, megvédjük a családok számára eddig megtartott rezsicsökkentés eredményeit, a nyugdíjakat és a teljes foglalkoztatást

– fogalmazott. Hozzátette: ennek jegyében születtek meg előző nap a kormány friss döntései a rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozásáról.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy az időszakosan bevezetett szektorális különadók semmilyen módon nem érintik a termelést folytató vállalatokat.

Továbbra is Magyarország biztosítja a legversenyképesebb beruházási környezetet, a legalacsonyabb adókat Európában – hangsúlyozta.

Korábban írtuk