Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy egyre rosszabb a helyzet Kijevben, ezért kedden tizenegy autóval kimenekítették a magyar nagykövetség munkatársainak egy részét, az ott menedéket kereső három magyar civilt, illetve a dél-afrikai és nigériai külképviselet tíz-tíz, segítséget kérő munkatársát.

Tájékoztatása szerint az érintettek kedden Munkácson keresztül megérkeztek Ungvárra, ahonnan egy rövid pihenő után elindultak a határra, amelyet Záhonynál léptek át késő este.

Majd hozzátette, hogy az akciót természetesen addig nem hozták nyilvánosságra, amíg le nem zajlott sikerrel, hogy ne kockáztassák a benne részt vevők életét.

„A helyzet sajnos folyamatosan romlik, különösen Kijevben (…) De most már mindenki biztonságban van” – mondta.
Szijjártó Péter végül reményét fejezte ki, hogy sikerrel jár csütörtökön a béketárgyalások második fordulója.

Korábban írtuk