Hirdetés

A tárcavezető az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán kiemelte: ha létrejönnek sikertörténetek a szomszédos országokkal, ha létrejönnek olyan közös beruházások, amelyek jó alapot adnak a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló együttműködésnek, akkor az ebből fakadó hangulatjavulás a két ország között javítja az adott szomszédos ország területén élő magyar nemzeti közösség helyzetét is.

A miniszter kifejtette: volt olyan időszak 2010 előtt, amikor Magyarország és a szomszédos országok kapcsolata rendkívül rossz volt, amikor egyes szomszédos országok kormányai és a magyar kormány „gyakorlatilag nem álltak szóba egymással”. Most ehhez képest minőségileg más a helyzet – tette hozzá.

Úgy értékelt: a szomszédos országok közül hattal 2021-ben is tovább tudták javítani a kapcsolatokat, Ukrajna az egyedüli kivétel. Minden szomszédos ország esetében idén is arra törekedtek, hogy legyenek újabb közös sikertörténetek, lettek is ilyenek, így Ukrajna kivételével a többi szomszéddal jobb a kapcsolat az év végén, mint volt az év elején – mondta.

Megjegyezte: idén 41 alkalommal egyeztetett személyesen a szomszédos országok külügyminisztereivel.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter emlékeztetett: Romániával aláírták azt a megállapodást, amely lehetővé tette, hogy a korábban megépült tíz, jelenleg használaton kívüli vagy nagyon korlátosan használható közúti kapcsolatból kettőt állandóan megnyissanak. 2024-től létrejön a harmadik autópálya-kapcsolat, és 2024-re befejezik azokat a fejlesztéseket a magyar oldalon, amelyek nyomán Budapest, Bukarest és Konstanca között modern vasúti közlekedés lesz – közölte.

Kitért rá: Szerbiával átadták a két országot összekötő gázvezeték-interkonnektort, megkezdték a Budapest-Belgrád modern vasútvonal építését, továbbá megkezdődött a Szeged és Szabadka közötti vasúti kapcsolat fejlesztése is.

Elmondta: Szlovákiában átadtak magasfeszültségű, villamos energiahálózat-összeköttetéseket, és megindult az ipolydamásdi híd építése.

Hangsúlyozta: a kereskedelem nem sínylette meg túlságosan a nehéz időszakot, a szomszédos országokkal fenntartott kereskedelmi forgalom 20 százalékkal nőtt az idei év első kilenc hónapjában.

A külügyminiszter azt is mondta, hogy nem Budapestről kell megmondani, mi a jó a határon túli magyar nemzeti közösségeknek, hanem meg kell kérdezni őket, hogy mire van szükségük ahhoz, hogy jobban érezzék magukat a lakóhelyükön. Amikor ezt a kérdést tették fel 2010 után, a válasz az volt, hogy szeretnék, ha gazdaságilag meg tudnák erősíteni a közösségeket – ismertette.

Közölte: ezért döntöttek úgy, hogy határon túli gazdaságfejlesztési programsorozatot indítanak hat szomszédos országban. Kárpátalján öt év alatt, amióta léteznek ezek a programok, 34 ezer vállalkozásnak adtak összesen 16,5 milliárd forint támogatást, amelynek nyomán 22 milliárd forintnyi beruházás jött létre. A Vajdaságban 14 ezer vállalkozásnak adtak összesen 57 milliárd forint támogatást, amelynek nyomán 118 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Erdélyben 6 ezer pályázatot támogattak 88 milliárd forinttal, itt 174 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Felvidéken 3800 vállalkozást támogattak 21,5 milliárd forint értékben, Muravidéken pedig 651 pályázat kapott 2,4 milliárd forint támogatást – sorolta.

Kijelentette: folytatják a fejlesztési programokat, hiszen egyértelmű, hogy az így létrejövő beruházások egyaránt erősítik a magyar nemzeti közösséget és a lakóhelyükül szolgáló országot is.

Szijjártó Péter megjegyezte: a világjárvány alatt csaknem 2 milliárd forint értékben segítették lélegeztetőgéppel, teszttel, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközökkel a szomszédos országokat.

Pánczél Károly (Fidesz), a bizottság elnöke arról beszélt: a külpolitikának nagy sikere, hogy javultak a kapcsolatok a szomszédos országokkal.

A miniszter Szászfalvi László (KDNP) felvetésére azt mondta, hogy mindenhol igyekeznek mindent megtenni új határátkelőhelyek megnyitásáért, mert a legális határátlépést segíteni kell, az illegális határátlépést viszont meg kell állítani.

Szijjártó Péter Bencsik János (független) érdeklődésére közölte: a kölcsönös tiszteletre kell alapozni a külpolitikát, ezért nem jó, hogy az európai külpolitika szinte már csak szankciókból és elítélő nyilatkozatokból áll, ami komoly kárt okoz az európai gazdaságnak.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Azt is mondta: fontos, hogy a határon túl is minél több magyar vegyen részt a jövő évi választáson, hiszen a határon túli magyarok is a nemzet részét alkotják.

Fenyvesi Zoltán (Fidesz) a külhoni magyar vállalkozások támogatását köszönte meg a kormánynak.