Hirdetés

A tárcavezető szerint nem véletlen, hogy most talán először közvetítik az Európai Bíróság ítélethirdetését élőben, és „egy, a magyar nyelvet nagyon-nagyon távolról ismerő, ezért aztán jól hallhatóan nem beszélő ember a világ legszánalmasabb módján próbál felolvasni valamit magyarul, amit nyilván néhány magyar EP-képviselő meg think thank, meg nem tudom én, micsoda, fonetikusan elmondott neki, leírta, elpróbálták”.

Azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint „finoman megfenyegette” volna a nagyköveteket, úgy fogalmazott:

„Én nem finoman megfenyegettem őket, hanem elég keményen elmondtam, hogy mi várható.

Tehát kikérem magamnak, hogy bárkit, bárkivel finoman beszéltem volna ebben a kérdésben. Én világosan elmondtam, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani, meg van egy szuverén ország, ahol ők egy másik ország képviselői”.

”Magyarok vagyunk és nem hülyék.

Az, hogy valaki bokszzsáknak nézze Magyarországot, hogy fölkel aztán elkezdi reggel püfölni, mert éppen nincs jobb dolga, és mond mindenfajta dolgokat, ennek vége„ – szögezte le a külügyminiszter.

Korábban írtuk