Fotó: Szijjártó Péter, Facebook
Hirdetés

A tárcavezető arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt az emberek életének egy jelentős része átkerült a digitális térbe, ezért egyre többen vannak kitéve az interneten jelentkező veszélyeknek, a bűnözők, a szélsőséges szervezetek olyanokat is elérnek, akiket korábban nem.

Hangsúlyozta: a NATO tallinni kibervédelmi központjában magyar katonai szakértők is dolgoznak annak érdekében, hogy az euroatlanti szövetség megfelelő választ tudjon adni ezekre a kihívásokra a következő időszakban, illetve a téma meg fog jelenni az Európa Tanács hamarosan kezdődő soros magyar elnökségének prioritásai között is.

Hozzátette, az eredményes európai válasz összeállításához szükség van a világ öt leginkább digitalizált országa közé tartozó Észtország segítségére is.

Szijjártó emellett aláhúzta, hogy a magyar külpolitikának mindig is fontos törekvése volt a balti országok biztonságának fenntartása.

Korábban írtuk

Ezért a magyar légierő 2022 végén ismét részt fog venni Észtország, Lettország és Litvánia légterének védelmében négy Gripen típusú repülőgéppel és 95 katonával. Ez lesz a harmadik ilyen alkalom, és a kormány a feladatot már előre elvállalta 2025-re is.