Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy teljesen új világrend van kialakulóban, amely komoly kihívásokat jelent a nemzetközi közösség számára, ilyenkor pedig jelentős szerepe van a nagy nemzetközi szervezeteknek, amelyek platformot biztosítanak az államok közötti egyeztetésekre.

„Az ENSZ ilyen, amelynek Alapokmányánal fogva is az egyik legfontosabb küldetése, hogy mintegy végső menedékként, végső helyszínként lehetőséget biztosítson a szembenálló feleknek arra, hogy egymással vitázzanak, ütköztessék az álláspontjukat, esetleg megállapodásra is jussanak” – húzta alá.

A miniszter különös megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy éven keresztül a világszervezet melletti magyar képviselet egykori vezetője, Kőrösi Csaba fogja elnökölni az ENSZ Közgyűlését. Illetve közölte, hogy az elmúlt két évben a kormány komoly diplomáciai hadjáratot folytatott ennek érdekében.

Végezetül pedig hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek a jövőben rendkívül fontos szerepe lesz a világpolitikai és világgazdasági folyamatok alakításában, s így erre egy magyar tisztségviselőnek is komoly befolyása lesz.

Korábban írtuk