Néhány kérdés Joe Biden amerikai elnökjelöltnek, még mielőtt újra Magyarországgal foglalkozna:

Gepostet von Szijjártó Péter am Samstag, 17. Oktober 2020
Hirdetés

Szijjártó Péter felidézte, Barack Obama elnöksége alatt Joe Biden alelnökként nyolc évig sokat foglalkozott közép-európai kérdésekkel, most pedig a demokraták elnökjelöltje a néhány hét múlva sorra kerülő amerikai választáson.

Hangsúlyozta, a demokraták hivatali ideje alatt a közép-európai országok kioktatása, folyamatos támadása zajlott amerikai részről.

„Mi magyarok a saját bőrünkön éreztük mindezt” – fogalmazott a tárcavezető, majd példaként említette a magyar alaptörvény elfogadását kísérő támadásokat, valamint azt is, hogy az „amerikai nagykövetség vezetői milyen önfeledt örömmel vettek részt azokon a budapesti tüntetéseken, amelyeket az ellenzék a kormánnyal szemben rendezett”.

Emellett emlékezni kell azokra a politikailag rendkívül elfogult véleményekre is, melyeket a magyar ellenzék támogatása és a magyar kormány támadása érdekében hoztak nyilvánosságra – tette hozzá.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter felidézte, Joe Biden ebben az időszakban nagyon sokat foglalkozott Ukrajnával, „volt egy olyan időszaka az alelnöki periódusának, amikor kis túlzással többet járt Ukrajnába, mint a Washingtonon kívüli vidéki Amerikába”.

„Ez volt az az időszak, amikor a fia, hogyhogy nem az egyik fő ukrajnai energetikai vállalat egyik igazgatói pozícióját töltötte be” – mondta, aláhúzva, ebben az időszakban rendkívül korrupciógyanús ügyek történtek az ukrán energetikai szektorban.

Hangsúlyozta, most Joe Biden újra szájára vette Közép-Európát és egy kampányeseményen teljesen igaztalan és méltatlan vádakkal illette Magyarországot és Lengyelországot.

Szijjártó Péter szerint jó lenne, ha Joe Biden mielőtt újra Közép-Európával kezdene foglalkozni, megválaszolná, hogy a fia milyen szerepet játszott azokban a korrupciógyanús ügyekben, melyek az ukrajnai energetikai szektorban végbementek.

A miniszter elmondta, arra is választ várnak, Joe Biden milyen módon vetette latba politikai befolyását a fia és a fia által vezetett vállalat nyereségessége érdekében; miért helyezett nyomást az ukrán kormányra és államra, hogy menesszék az ukrán főügyészt, milyen köze volt ennek a menesztésnek ahhoz, hogy teljesen elültek a Joe Biden fiának energetikai üzleteihez kötődő nyomozások.