Hirdetés

A tárcavezető arról számolt be az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) online külügyminiszteri ülését követően, hogy hétfőn Emmanuel Macron francia elnök öt órán keresztül tárgyalt orosz kollégájával, de a napokban Moszkvába látogat a brit külügyminiszter és a védelmi miniszter is, jövő héten pedig a német kancellár.

„Örülünk, hogy a miniszterelnök úr jégtörő akciója sikerrel járt ebből a szempontból, és most európai vezetők szinte egymásnak adják a Kreml kilincsét” – fogalmazott.

Szijjártó Péter támogatásáról biztosította a megújított európai biztonsági párbeszédet, amelyet a soros lengyel EBESZ-elnökség hívott életre, mondván, hogy a kormány szerint kizárólag párbeszéd útján lehetséges a kialakult feszültség csillapítása.

Magyarország közép-európai államként természetesen a Kelet és Nyugat közötti együttműködésben érdekelt a hidegháború vagy a hidegháborús pszichózis visszatérése helyett, az ugyanis korábban már rengeteg szenvedést okozott a térségnek – szögezte le.

Korábban írtuk

Ezzel kapcsolatban pedig arra kérte a világpolitika nagy szereplőit, hogy „ne hozzanak olyan elhamarkodott döntéseket, amelyeknek a közép-európaiak innák meg a levét, hanem folytassák egymással a kulturált, kölcsönös tiszteletre alapuló párbeszédet”.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy szomszédos országként Magyarországnak érdeke egy erős és stabil Ukrajna, ezzel párhuzamosan azonban az is, hogy Kijev végre beszüntesse a magyarellenes politikáját.

„Amennyiben ez így folytatódik, az súlyosan korlátozni fogja a magyar kormány döntési szabadságát Ukrajna jövőbeni támogatása vonatkozásában” – figyelmeztetett.