Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki, archív, illusztráció
Hirdetés

A tárca közleménye szerint a magyar és a finn külügyminiszter megerősítette, hogy a két országot és a két népet baráti kötelék köti össze, amit 54 testvérvárosi kapcsolat is bizonyít.

A külügyminiszterek megerősítették a két ország ENSZ-en belüli együttműködését is. Magyarország támogatja, hogy Finnország az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja legyen.

Szijjártó Péter a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a finn-magyar gazdasági együttműködésnek komoly szerepe van a magyar gazdaság dimenzióváltásának sikerességében, ugyanis az egyik legnagyobb kutatásfejlesztési és innovációs központot a Nokia működteti Magyarországon az informatika területén.

Mindkét ország komoly szerepet szán az atomerőműveknek a jövőben. Finnországban jelenleg két atomerőmű projekt is zajlik, ezért szoros az együttműködés a két ország között az üzemeltetésbiztonsággal és a képzésekkel kapcsolatban. Emellett több finn nukleáris cég is komoly érdeklődést mutat a paksi bővítési munkálatokban való részvétel iránt – tette hozzá.

Szijjártó Péter a Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszéléséről elmondta: Magyarország és Bulgária gazdasági kapcsolatai folyamatosan rekordokat döntenek, a két ország kereskedelmi forgalma pedig meghaladta 1,5 milliárd eurót. Szijjártó Péter hozzátette, hogy ebben kétségtelenül fontos szerepet játszik a legnagyobb magyar cégek folyamatos jelenléte a bolgár gazdaságban.

Az OTP csoport a Societe Generale megvásárlásával a bolgár bankpiac egyik legerősebb szereplőjévé vált, a Richter pedig több mint 5 milliárd forintos éves forgalmat bonyolít a bolgár piacon – emelte ki a miniszter.