Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Hangsúlyozta: arról kell dönteniük a választóknak, hogy „Orbán felelőtlen politikájával kivezetheti-e Magyarországot az Európai Unióból” vagy a kiszámítható mindennapokra voksolnak, illetve arról, hogy a Fidesz által szerinte kínált – alacsony fizetéseket adó és a kivándoroltakat vendégmunkásokkal pótló – „félfeudális bérrabszolgaságot” vagy a Jobbik által javasolt béruniót támogatják.

Az ellenzéki képviselő megjegyezte: EU-csatlakozásunkkal megszületett az „árunió”, hiszen a termékekért, szolgáltatásokért ugyanannyit fizetünk mint nyugaton, a magyarországi bérek azonban még napjainkban is csak az ottaniak harmadára-negyedére rúgnak.

Azt mondta, 800 ezernél több fiatal hagyta el a jobb fizetésekért az országot, és ha ez a trend nem változik, pár éven belül összeomolhat a hazai nyugdíj- és segélyrendszer, a fideszesek azonban „európai szinten dolgoztak a bérkiegyenlítés ellen”.

A Jobbik szerint fel kell számolni a munkavállalással kapcsolatos egyenlőtlenségeket, legyenek azok földrajzi, életkori vagy nemi alapúak – jelentette ki Szilágyi György, hangsúlyozva, „az egyenlőtlenségek hosszú távon Európa vesztét okozhatják”.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a legfrissebb felmérések két mandátumot jósolnak nekik, Szilágyi György kijelentette, az utóbbi egy évben a Fidesz részéről a pártot ért támadások után bármilyen eredmény „a Jobbik nagy sikere lesz”. Megjegyezte, pénz nélkül, médiaellenszélben kellett kampányolniuk.

Mi vagyunk az a párt, aki le fogja győzni a Fideszt egyszer, hogyha itt van az ideje – fogalmazott.

A keddi törökszentmiklósi megmozdulásra reagálva Szilágyi György felháborítónak nevezte, hogy valakik politikai haszonszerzésre próbálnak felhasználni egy olyan problémát, mint a „cigány-magyar együttélés”.