2011 különleges év a múzeum számára, hiszen a Múzeumok Éjszkáján, június 24-én, a nagyközönség előtt nyitják meg a Nemzeti lókiállítást. Kincsem, a verhetetlen csodakanca és Imperiál csontváza, a lóversenyzés csínja-bínja és a gyermekeknek szóló interaktív tárlat mellett a látogatók az újonnan nyíló kiállítással most már mindent megtudhatnak a lovakkal kapcsolatban. Hogyan kell helyesen tartani őket? Hány futamon bizonyult verhetetlennek Kincsem, és ki volt a győzelmeit elősegítő legjobb barátja? Miként működött a lóvasút? Itt minden kérdésre választ kaphatnak!

Ebből az alkalomból a Múzeumok Majálisán a „ló szellemében”, illetve a közelmúltban nyílt Egy csipetnyi Európa című kiállítás apropóján alakítják ki a sátorbelsőt, állítják össze a programkínálatot. Kiemelt figyelmet szentelnek a gyermekeknek, de a játékos kedvű felnőttek számára is tartogatnak meglepetéseket!

Az interaktív elemek mellett kétnapos helyszíni rajzpályázatot hirdetnek Szárnyalj lovacskám! címmel, melyen minden kedvet érző gyermek részt vehet. Az első három díjazottat 2011. május 25-én hirdetik ki, és teszik közzé a múzeum honlapján. A nyerteseket a megadott elérhetőségeken is értesítik, a legjobban sikerült alkotások válogatását pedig a honlap Galériájában is bemutatják!

Az első három helyezett nyereményét, egy-egy 3000 Ft értékű vásárlási utalványt, illetve az aktuális lapszámot a Lovas Élet című havilap biztosítja. (Az utalvány gyermek és ifjúsági kiadványokra és lapelőfizetésre is beváltható.)

Programok mindkét napon 10-18 óráig:

Kézműves foglalkozások

• Magból világot – Készítsd el a saját magképed!

• Játékkuckó – Lovas, gabonás színezők; lovas origami; társasjátékok

Próbáld ki Te is!

• Jópofa lópofa – Arcfestés nemcsak kicsiknek!

• Zsákbapaci – Újragondolt zsákbamacska meglepetésekkel

• Gabona ábécé – Fejtsd meg a Te is a gabonaszálak titkát!

• Szárnyalj lovacskám! – Kétnapos helyszíni rajzpályázat nyereményekkel

Interaktív programelemek

• Külcsín-belbecs – Játékos ismerkedés a műtárgyakkal, avagy kérdezd muzeológusunkat!

• Hogyan készül a lószőr ékszer? – Borbás Katalin lószőrékszer készítő bemutatója

• Készíts közös fotót Imperiállal, a 60-as évek leghíresebb versenylovával!

• Okleveles lovas totó

• Múzeumi kiadványok vására

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum kertje (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.)

Nyitva tartás:

2011. május 21-22., mindkét napon 10-18 óráig

A belépés díjtalan!