Szita Károly (Fidesz-KDNP) – aki 1990-től alpolgármestere, 1994-től polgármestere Kaposvárnak – az önkormányzatiság napja alkalmából adott interjúban azt mondta: a baloldali kormányokhoz fűződik az óriási pénzügyi elvonásokhoz vezető Bokros-csomag, a Tocsik-botrány, a gáz- és villamosenergia-szektornak a gáz- és villamosenergia-árak emelkedésével járó eladása.

Hirdetés

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején sok olyan feladattal összefüggő döntés született, amelyet az állam nem akart ellátni, ezért az önkormányzatoknak adta, pénzt azonban nem biztosított hozzá, így megkezdődött a települések eladósodása – jegyezte meg.

Hozzátette, ezen időszakhoz köthető az őszödi beszéd, „a hazugságok miatti teljes bizalomvesztés”, „a tragikus gazdasági válságkezelés”, az energiaár- és adóemelések, a munkanélküliség növekedése, a devizahitelek problémája, az önkormányzatok és az emberek teljes elszegényedése.

Szita Károly hangsúlyozta: ezzel szemben már az első Orbán-kormány idején régóta várt fejlesztések indulhattak el a Széchenyi-tervvel, lakások, utak, járdák építésével és egyebek mellett ipari parkok kialakításával.

Korábban írtuk

A későbbi polgári kormányok átvállalták az önkormányzatok 1500 milliárd forint adósságát, megkezdődött a rezsi- és adócsökkentés, mérséklődött a munkanélküliség, nőtt a gazdaság, a Modern városok programmal és a Magyar falu programmal a második világháború utáni időszak legnagyobb, 5 ezer milliárd forintos beruházási és fejlesztési programját valósíthatják meg az önkormányzatok – emelte ki a kormánypárti politikus.

Szita Károly véleménye szerint a kormánynak és az önkormányzatoknak azért kell tenniük, hogy az embereknek jobb legyen, az mindegy, hogy ehhez milyen arányban járulnak hozzá.

Polgármesterként az teszi boldoggá, ha az embereknek jól megy, van munkájuk, gyarapodnak, van hol élniük, el tudják tartani, fel tudják nevelni, óvodába, iskolába tudják járatni a gyermekeiket – jegyezte meg.

A településvezető a pandémiáról szólva kitért arra: a somogyi megyeszékhelyen 2020 végén, 2021 elején kétségbeejtő volt megtapasztalni a munkanélküliség növekedését és az iparűzésiadó-bevétel csökkenését, de ma már elmondható, hogy a munkanélküliség a városban az elmúlt 20 évben még sohasem volt olyan alacsony, mint most, és idén a 2019. évit meghaladó adóbevétellel számolnak.

Szita Károly egyúttal arra kérte azokat, akik még nem oltatták be magukat, hogy kérjék a vakcinát, mert „az elmúlt két év egyértelműen bizonyította: aki oltva van, biztonságban érezheti magát, aki nincs, annak számítania kell rá, hogy előbb-utóbb megbetegszik”.