A esélyegyenlőség érvényesüléséért szólaltak fel a 22. Budapest Pride felvonulására érkezők előtt elmondott beszédeikben a rendezvény szónokai szombaton a budapesti Kossuth Lajos téren.

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) múlt héten kezdődött fesztiváljának felvonulása előtt Schilling Árpád rendező kijelentette: a cél az, hogy egyenjogúság legyen, amit nem lesz egyszerű elérni, mert „saját politikai vezetőinkkel szemben kell vállalniuk önmagukat”.

A rendező úgy fogalmazott, ez nem lesz könnyű, mert a parlamenti képviselők túlnyomó többsége homofób. Hangsúlyozta: az LMBTQ-közösség egyenlő jogokat akar, és ez teljesen normális, az viszont nem normális, hogy a házasságok fele Magyarországon felbomlik, aminek hátterében leginkább az alkohol áll, és az sem normális, hogy minden évben egy kisvárosnyi gyerek menekül el otthonról.

A „Szabad-e vagy?” mottóval meghirdetett fesztivál fő rendezvényének második szónoka, Gyémánt Ágnes, a Támogató Szülők Csoportjának alapítója azt mondta, az érintett szülőknek is „elő kell bújniuk”, hogy példájukkal és tapasztalataikkal segítsék a többieket. Hangsúlyozta: fontos a társadalmi szolidaritás, amit erősíteni lehetne azzal, ha már a közoktatásban beszélnének a témáról. „Esélyegyenlőséget kell teremteni, és meg kell adni mindenkinek a szabadságot”, amiben mindenki az lehet, aki.

Szólt arról is: az álma az, hogy a lánya és annak barátnője összeházasodhasson és gyermeket vállalhasson, így alkotva egy „szivárvány családot”.

Hollander Dániel a szervezők nevében bejelentette: mivel a rendőrséggel nem sikerült megállapodni arról, hogy ne kelljen kordonok között vonulniuk, alternatív útvonalat jelentettek be, amit a hatóság elfogadott. Elmondta, most az Alkotmány utca, a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és a Lánchíd érintésével érkeznek meg a Várkert Bazárhoz. Közlése szerint a menetet több száz rendőr, kamerás megfigyelő és szervező kíséri majd a biztonság miatt, ugyanakkor megjegyezte, fellépnek a félelem és a megalkuvás ellen, amit a kordonok szimbolizálnak.

A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás résztvevői ezután elindultak a térről, hét jármű felvezetésével. A korábbi évekkel ellentétben nagy kamionokat nem látni a felvonuláson, mindössze három, lufikkal feldíszített platós teherautót látott a helyszínen az MTI munkatársa.

A felvonulásra több ellenzéki párt képviselői érkeztek. Támogatásáról biztosította a rendezvényt – harminhat nagykövetség mellett – az MSZP, a LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és az MLP. A Jobbik ugyanakkor azt közölte, ha 2018-ban kormányra kerülnek, nem fogják engedni, hogy „az országban nyíltan családellenes megmozdulásokat rendezhessenek”.

A rendezvényt megelőzően a Vértanúk terénél az MTI tudósítója több ellentüntetőt is látott, akik „szégyen”, „Jézus mondja, térjetek meg, mert a bűn zsoldja a halál”, „A házasság Magyarországon egy férfi és egy nő szövetsége, nyugodjatok bele!”, valamint „Emeld fel te is a hangod a magyar identitás és élettér védelmében!” feliratú táblákat, valamint molinókat tartottak maguk előtt.

MTI