A Vöröskereszt székházában gyakorolhattak az érdeklődők az elsősegélyvizsgára. A szervezet szerint erre azért volt szükség, mert október elseje után megváltoznak a vizsgakövetelmények. A jelentkezőkön számon kérik a teljes újraélesztést, vagyis nemcsak a lélegeztetést, hanem a szívmasszázst is ismerniük kell azoknak, akik jogosítványt akarnak szerezni. A budapesti Vöröskereszt igazgatója úgy véli, hogy az új követelmény miatt sok bukás lesz. Kardos István azt mondja, azért, mert az autósiskolák általában csak négy órában tartanak egészségügyi tanfolyamot, sokszor legalább 30 főnek, így a tanulók nem gyakorolhatnak eleget.

„Autósiskolától, képzőintézménytől függ az, hogy mennyi időt szán erre, milyen oktatókkal és hány főt enged be egy tanfolyamra. Az európai norma az, hogy egy oktatóra 8-10 hallgatónál több nem jut, akkor négy óra alatt el lehet sajátítani a komplex újraélesztés-ismeretet. Én azt hiszem, hogy Magyarországon nem tartunk még itt.”

Így gondolja ezt a mentőszolgálat egyik munkatársa is, aki évek óta oktat elsősegély-tanfolyamokon. Szerinte a sikeres vizsgához gyakorolni kell, és szükség lesz új oktatóeszközökre is az autósiskolákban.

A Vöröskereszt bízik abban, hogy az elmúlt egy hónapban az autósiskolák és a vizsgázók is felkészültek az új követelményre.

(MR)