Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

–  Egy interjúban úgy fogalmazott, azzal, hogy a Fidesz–KDNP önt jelölte polgármesternek, vállalja azt, hogy Győrben nem az országos pártpolitika fog számítani. Ezt hogy értette?

–  Keresztény-konzervatív gondolkodású vagyok, a Fidesz–KDNP-pártszövetség tagja. Egy ekkora városban, mint Győr, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, alapvetően konszenzusra kell törekedni. Érdekünk, hogy a város töretlenül fejlődjön, életünk körülményei javuljanak, garantáljuk a békét és a biztonságot. Ezt a várost a második világháborúban porig bombázták, a győriek kemény munkával újra felépítették, és nagyszüleink, szüleink átadták nekünk, hogy tovább építhessük, gyarapíthassuk. Nem áldozhatjuk fel a nagypolitika oltárán. Békében, nyugalomban kell fejleszteni, hogy biztosítva a gazdasági és kulturális stabilitást, az utódaink is lehetőséget kapjanak a győri polgárok által már megszokott, minőségi életre. Azóta egyetemünk is lett, és szilárd az ipari hátterünk. Ez a két alapvető dolog, amire nekünk, győrieknek építkeznünk kell. Nekem szívügyem Győr, a szülővárosom, itt élem az életem, és a legnagyobb megtiszteltetés is itt ért azzal, hogy a szívcentrum felépítéséért Győr díszpolgára címet kaptam. Ez a cím kötelez.

–  Az ellenzék azzal támadja, hogy ha megválasztják polgármesternek, a betegei ellátás nélkül maradhatnak. Mit szól ehhez?

–  Ez badarság. Soha senkit nem hagytam cserben, miért tenném ezt pont a betegeimmel? A szívcentrum ma már egy jól felépített, szervezetten működő egység, ahol tizennégy orvos dolgozik, ebből tizenkettő szakorvos. A betegellátás a legmagasabb szinten folyik.

–  Az önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP jelöltjei a 16-ból 15 egyéni körzetben győzelmet arattak. Mi a szavazás tétje egy olyan településen, ahol a 23 fős közgyűlésben a Fidesz–KDNP-nek abszolút többsége van?

–  Fontos tény az is, hogy a testületbe csak egy MSZP-s és egy DK-s képviselő került be. Ez semmilyen hátteret nem jelenthet egy ellenzéki polgármester munkájához. Az ellenzék polgármesterjelöltje mártírszerepre készül, a kampányát is erre építi. Ha ő lenne a polgármester, öt éven át azt hangoztatná, hogy a kormány és a győri Fidesz-frakció szándékosan akadályozza. Győrnek ez tragédia lenne. Városunknak problémamegoldó, a kormánnyal hatékonyan tárgyalni tudó, a győriek érdekeit képviselő polgármesterre van szüksége.

–  Milyen volt a kapcsolata Borkai Zsolttal?

–  A 2002-es önkormányzati választásokon polgármesterjelölt voltam, de akkor a szocialista aspiráns nyert. 2006-ban már nem indultam újra, mert a Fidesz olyasvalakit keresett, akivel megnyerheti a választást. Borkai Zsoltra esett a választás. Én szeretem szemtől szembe megmondani a véleményemet. Szóvá tettem, hogy olyan kapcsolati hálók kezdenek kiépülni, amelyek nem jó irányba visznek. A Fidesz 2008-ban úgy döntött, húzódjak a háttérbe, hiszen nem volt kívánatos, hogy kettőnk harca határozza meg a város életét. Úgy látom, Borkai Zsolt összességében eredményes munkát végzett, hiszen komoly fejlesztések valósultak meg. Emberileg teljesen korrekt volt a kapcsolatunk.

–  Mi volt az előző városvezetés legnagyobb hibája?

–  Az, hogy rendkívül zárt körben hozták meg a döntéseket. Nem kommunikáltak a helybéliekkel, az érintettek nem tudtak problémáikkal közvetlenül a városvezetéshez fordulni. A győriek problémáira nyitott, kommunikatív polgármesteri munkát tervezek, ez a legfontosabb üzenete a programomnak. Közvetlenül az embereket kérdezem meg, mi a gondjuk, és milyen megoldásokat szeretnének rá. Szerintem jó úton járok, mert a kampányban azt tapasztalom, rengeteg olyan probléma is van, amit gyakran egyik napról a másikra meg lehet oldani. Fontos, hogy rendszeresen beszélgessünk a lakókkal, a civil, társadalmi és szakmai szervezetekkel.

–  Az ellenzék szerint szükség van a városban villamosra. Egyetért vele?

–  Az, hogy meg kell vizsgálni a kötöttpályás közlekedés kiépítésének lehetőségét, a húszpontos programon első, közlekedésről szóló részében szerepel. Az egyetemünkön, ahol én is professzorként oktatok, magas színvonalú közlekedésmérnöki tanszék is működik, így természetesen velük teljes komplexitásában áttekintjük a közlekedés átalakításának lehetőségeit az autóutak, buszjáratok, kerékpárutak, az akadálymentesítés és egyéb fontos szempontok figyelembevételével.

–  Mit szól ahhoz az ellenzéki ígérethez, hogy a város gasztronómiai jelképét, a Győri Édest újra helyben kell gyártani?

–  A rendszerváltás után itt több mint tíz gyárat bezártak. Nagy harcot folytattunk a Danone-nal, hogy a Győri Édes továbbra is nálunk készüljön. Valódi program helyett az ellenzék a győriek érzelmeivel játszadozik ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, milyen új vállalkozásokat lehetne Győrbe hozni, és a város milyen optimális környezetet tudna teremteni számukra.

–  Milyen egészségügyi fejlesztésekre van szükség?

–  Meg kell erősítenünk az alapellátást, a háziorvosi szolgálatot. Helyet kívánok biztosítani számukra az egészségügyi bizottságban, és támogatni fogjuk a munkájukat úgy, mint amikor csaknem húsz éve alpolgármester voltam. Most már biztos, hogy felgyorsítjuk a sürgősségi betegellátást, csökkentjük a várakozási időt. Tárgyaltam a kórház vezetőjével és a háziorvosokkal, három nap alatt sikerült konszenzusra jutnunk olyan évek óta húzódó ügyekben, amelyeket a korábbi városvezetéssel nem tudtak egyeztetni. Azon munkálkodom, hogy Győrben is legyen orvosképzés. A Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karának már két kihelyezett tanszéke van a városban. A kardiológiai tanszéket én vezetem, amelynek munkáját polgármesterként is felügyelni fogom.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

–  Melyek még a főbb programpontjai?

–  Győr egyetemi város, de jelenleg mégsem működik pezsgő egyetemi városként. Létre akarok hozni egy ifjúsági kulturális központot, ahol koncertek mellett helyet kaphatnának a képzőművészetek, a film- és fotóművészek éppúgy, mint az irodalom képviselői. A Modern városok programban szerepel egy élményfürdő megépítése, a Nemzeti Színház és a körülötte lévő tér felújítása, a Győri Filharmonikusok számára egy koncert- és hangversenyterem megépítése. Fel kell újítani a vasúti pályaudvart is, mert méltatlan a városképhez. Nagyon fontos, hogy eddig a fejlesztések a történelmi belvárosra koncentrálódtak, a kertvárosi övezetre kevesebb figyelem hárult. Folytatni kell a lakóutca-programot, utakat kell építeni és kerékpárutakat fejleszteni. A Püspökerdőt nem engedjük kivágni, sőt újabb zöld területeket kell létesíteni. Ennek szellemében minden újszülöttnek ültetünk egy fát, ezt a javaslatomat a legutóbbi közgyűlés már el is fogadta. Erősítenünk kell a szociális hálót, és tervezem egy szolgálati lakásépítési program beindítását is, amiben többek között a közbiztonságban, az egészségügyben dolgozók is érintettek lehetnek. Azokat a problémákat pedig, amiket a lakók felvetnek és gyorsan megoldhatók, nem szabad évekig halogatni, azonnal meg kell oldani.

–  Kell-e változtatni a város Audihoz való kapcsolatán?

–  Az Audi stratégiai partnere a városnak, de a kommunikáció terén úgy érzem, itt is szorosabbra kell fűznünk a szálakat. Ma már nemcsak autógyártás folyik Győrben, hanem komoly motorfejlesztői munka is, többek között az elektromos autók területén. Jelentős beszállítói ipar is épült az ágazat köré. Az autógyár már része a város oktatási és kulturális életének is. Mindkettőnk érdeke, hogy a kapcsolat harmonikus legyen. Ugyanakkor további gazdasági kitörési pontokat kell keresnünk akár a sportturizmus, a kereskedelem és az innovatív technológiai fejlesztések területén. Ebben a Széchenyi István Egyetem kiváló partnerünk. Egy győri székhelyű szigetközi rehabilitációs program is kibontakozóban van. Emellett megoldjuk a folyók városának vízszintszabályozási problémáit is, ez a beruházás már el is kezdődött. Győrnek komoly gazdasági potenciálja van. Nekünk segítenünk kell az ország gazdasági fejlődését, ugyanakkor joggal várhatjuk el, hogy a győriek érdemi mértékben részesüljenek a megtermelt javakból.

–  Mi az a minimum, amelyet ön szerint az ellenzéknek is el kell fogadnia?

–  Nekem kizárólag Győr számít, az, hogy mi a város és az itt élő emberek érdeke; győri identitásunk, a színes kultúránk megőrzése. Nem vállaltam volna ezt a feladatot, ha nem érezném szülővárosom lakóinak bizalmát. Kerülni szeretném a felesleges politikai csatákat, számomra a politika soha nem erről szólt, hanem az építőmunkáról. Az önkormányzati választások előtt kaptunk egy nagy pofont, kicsit piros még az arcunk, de azon leszek, hogy a választások után ez elmúljon. Győr számomra olyan, mint egy gyönyörű virágoskert, amit most ki kell gyomlálni, és újabb palántákat elültetni, hogy még szebb legyen. Ha ehhez bárki hozzá tud és akar járulni, akkor mindenkivel meg fogom találni azt az ösvényt, amin közösen tudunk haladni úgy, hogy közben ne tapossuk le a virágainkat.