A járvány nehezén, hogy túl vagyunk-e már, azt nehéz megmondani, hiszen van egy-két dolog, ami aggasztó. Valóban kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, de ne felejtsük el, hogy a szennyvízben mért víruskoncentráció még aránylag magas, sőt, egy-két magyarországi városban még emelkedik is. Tehát a számok alapján még nem jelenthetjük ki azt, hogy egyértelműen vége a harmadik hullámnak – mondta Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hirdetés

Óvatosnak kell lennünk, úgy érzem, ez az a pillanat, amikor még mindig mindenkinek nagyon oda kell figyelni, illetve ez az a pillanat, amikor még többet kell megtenni azért, hogy végleg leküzdjük a járványt, azaz még több embert kell meggyőzni a védőoltások fontosságáról” – tette hozzá az infektológus.

Ha elérjük a 3,5 millió beoltottat, lesz még egy lépés a nyitás irányába, aztán 4 milliónál további enyhítések várhatók.

A jelenlegi intézkedések miatt nem fognak megugrani az esetszámok, Szlávik János a járvány ideje alatt már többször hangsúlyozta, hogy a kisgyermekek, a kisiskolások, az óvodások, a bölcsődébe járó gyermekek nem mozgatórúgói a járványnak.

A nyitás pedig, ha nagyon óvatosan és lépcsőzetesen zajlik, akkor nem befolyásolja a járvány alakulását.

Ezt más országok példája is megmutatta, ráadásul egyre többen és többen kapják meg a védőoltást, ami nagyon sokat segít abban, hogy ne alakuljon ki nagyobb járvány.

Korábban írtuk

Szlávik János úgy véli, hogyha a következő hetekben nagyon sok ember beoltatja magát, akkor hasonlóképpen alakul a helyzet hazánkban is, mint azokban az országokban, ahol már jóval előrébb tartanak az oltásban. Ezekben az országokban jól látszik, hogy csökken a kórházba kerülők száma, csökken a halálozás annak köszönhetően, hogy a lakosság jelentős része be van oltva. „És mindenképpen ez a cél Magyarországon is” – hangsúlyozta.

Hét-nyolc millió beoltottra lenne szükség

Az infektológus úgy gondolja, hogy az oltási kedv enyhülni fog, „tehát olyan négy–öt millió beoltott után jóval nagyobb energiákat kell arra fordítani, hogy – különösen a fiatalabb korosztályt – meggyőzzük az oltások fontosságáról”.

Szlávik János elmondta, hogy a magas átoltottsági szintet el lehet érni, „törekedni kell rá, beszélni kell az emberekkel, el kell nekik magyarázni, hogy miért fontos a védőoltás, nemcsak önmaguk érdekében, hanem azoknak az embereknek az érdekében is, akikkel találkoznak, rokonokkal, barátokkal, idős emberekkel. Mindent meg kell tenni azért, hogy meggyőzzük az embereket a védőoltás fontosságáról”.

Pozitív és negatív hírek

Az orosz Szputnyik V oltással kapcsolatban többekben kérdés merült fel, hogy az a hír járja, hogy alkoholt nem lehet utána fogyasztani, azonban ennek nem sok alapja van. Nagyon sok védőoltásról nagyon sok hír jelenik meg, ezek a hírek hol negatív irányba, hol pozitív irányba hatnak, hol cáfolják a hatékonyságukat, hol a mellékhatásokat emelik ki.

Szlávik János hozzátette, hogy a tudományos tényekre kell alapozni a véleményünket a védőoltásokról, és a tudományos tények azt mondják, hogy ezek a védőoltások biztonsággal beadhatók,

és csak ritka esetben fordul elő egyiknél-másiknál olyan mellékhatás, aminek akár súlyos következménye is lehet.

A védőoltásokkal kapcsolatban számtalan álhír jelenik meg, például az orosz védőoltással kapcsolatban megjelent az a hír, hogy ez az oltás hatástalan, hogyha előtte vagy utána alkoholt fogyasztanak az emberek, „ez így önmagában egyáltalán nem igaz”.

Egyre többen megkérdőjelezik a vakcinák hatásosságát is, és jelentkeznek antitestvizsgálatra

Szlávik János szerint ez egyáltalán nem indokolt. „Egy védőoltás által kiváltott védelem hihetetlenül sokrétű, ennek egy része valóban az antitest, de az antitest egyetlenegy kis része a védekezésnek. Van az úgynevezett sejtes védekezés, a memóriasejtek, a különböző vírusokat elpusztító T-sejtek” – sorolta Szlávik János.

„Egy ilyen komplex védelmet igazolni rendkívül nehéz, nem szabad egyetlenegy antitestvizsgálatra ráfogni, hogy ennek a megléte véd minket, vagy ennek a hiánya nem véd minket”

– fogalmazott az infektológus.

Szlávik János azt is elmondta, hogy ezeket az antiesteket csak ellenőrzött laboratóriumban lehet szabályosan mérni, tehát a patikákban kapható antitesttesztek erre alkalmatlanok.

Lassan csökken a fertőzöttek száma, de még mindig sokan vannak lélegeztetőgépen

Egyértelmű, hogy ez a vírus az idős és krónikus beteg embereket támadja meg, és a magyar emberek egészségi állapota nem az élvonalban jár Európában, és emiatt sajnos könnyen elképzelhető, hogy a magas halálozási számok mögött ez is szerepet játszik” – mondta Szlávik János, majd hozzátette: „hazánkban sok az elhízott, cukorbeteg, magas vérnyomásos, szív- és érrendszeri betegek aránya”.

Az infektológus elmondta, hogy ez a vírus a beteg embereket támadja meg, „ezért kell őket elsősorban megvédeni”. Szlávik János bízik abban, hogy minél több idős, pláne a krónikus beteg korosztály magasabb százalékban oltatja be magát, és próbálja megvédeni magát a koronavírustól.

Szlávik János az oltásokkal kapcsolatban azt is elmondta, hogy még mindig számtalan összeesküvés-elmélet van az emberek fejében, sokan gondolják úgy, hogy ezek a védőoltások ártalmasak lehetnek.

„Őket nehéz meggyőzni, ne felejtsük el, hogy ez a koronavírus-járvány több mint egy éve van velünk, és hogyha egy év alatt ezek az emberek nem látták, hogy milyen súlyos következményei vannak a járványnak, akkor nagyon-nagyon nehéz dolgunk van, hogy őket meggyőzzük arról, hogy ezek a védőoltások biztonságosak” – hangsúlyozta Szlávik János.

Majd hozzátette, hogy meg kell próbálni, „hiszen minden egyes beoltatlan ember veszélyt jelent, nemcsak önmagára, hanem azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem kapták meg a védőoltást, és veszélynek vannak kitéve”.

A gyerekek oltásáról megoszlanak a vélemények

A gyerekek oltásával kapcsolatban többféle nézet van, egyesek úgy gondolják, hogy őket is be kell oltani a nyájimmunitáshoz, mások úgy gondolják, hogy nem feltétlenül. Én az utóbbi csoportba tartozom, a 16 év fölöttieket mindenképpen érdemes beoltani, és esetleg a 12 év felettieket, de 12 év alatt én úgy gondolom, csak a komoly rizikóval rendelkező gyerekeket, elhízottakat, szívbetegeket, cukorbetegeket, vesebetegeket kell beoltani” – fejtette ki véleményét Szlávik János.

Az infektológus tapasztalatai szerint a gyermekek sokkal kevésbé terjesztik a vírust. Egy angliai tanulmány kimutatta, hogy a gyermek 50 százalékkal kevesebb valószínűséggel terjeszti a vírust, mint a felnőttek.

Az Egészségügyi Világszervezet nemrég beszámolt egy új indiai vírumutánsról. Újabb és újabb vírusvariánsok jelennek meg, és a vakcinagyártás ezzel fut versenyt.

Viszont ne felejtsük el, hogyha egy ország nagy része be van oltva, akkor a mutánsok sokkal nehezebben tudnak szaporodni

– tette hozzá Szlávik János.

A vakcinagyártók már gyártják azokat az oltóanyagokat, amelyek az újabb mutánsok ellen is hatékonyak lesznek, tehát úgy tűnik, hogy valamennyi védőoltás esetében egy úgynevezett harmadik oltásra is szükség lesz” – mondta az infektológus, majd hozzátette: az, hogy negyedik, ötödik vagy évente ismétlő oltásra mennyire lesz szükség, az majd idővel kiderül.

Azok az oltások, amelyeket most megkapunk, egyes nézetek szerint akár két évig is megvédenének minket, ha nem jelennének meg az új mutánsok. tehát a védőoltások úgy tűnik, hogy nagyon hosszú ideig védenek minket, viszont az új mutánsok miatt ezeket az oltásokat újra és újra ismételni kell.