A szlovák belügyminiszter a rendőrök vezénylésével kapcsolatban hangsúlyozta: az illegális migrációra a külső schengeni határok védelme a megoldás, nem pedig a belső határok ellenőrzése.

Hirdetés

Elmondta: a szlovák rendőrök magyar kollégáikkal vegyes csoportokban teljesítenek majd szolgálatot, missziójuk egyelőre két hónapos időszakra szól. Szolgálatuk időtartamát a két hónap letelte után az aktuális helyzet függvényében felülvizsgálják. Hozzátette: a jövő ad majd választ arra, hogy a külső határok védelmének megerősítéséhez más országok is csatlakoznak-e, hogy annak „legyen értelme.”

A szlovák belügyminiszter közlése szerint Pozsony 20-30 rendőrt készül küldeni az EU Határ- és Partvédelmi Ügynökségének megerősítésére is, mert „a Frontexet segíteni kell a külső határok védelmében”.

Stefan Hamran szlovák országos rendőrfőkapitány a magyarországi misszióról azt mondta, hogy az leginkább „jelképes erkölcsi támogatás”.

„Hosszú évekig egyedül voltak. Örülök, hogy végre az európai politikai elit is egyetért abban – amit mi is hosszú ideje állítunk -, hogy a megoldás nem a belső határok ellenőrzése, hanem a külsők megerősítése és a partnereink megsegítése” – mondta. Hangsúlyozta: a külső schengeni határok védelme nem egy állam, hanem minden érintett feladata. Rámutatott: amíg például a szlovák-cseh határon a rendőrség naponta néhány száz illegális migránst fog el, addig a magyar-szerb határon ez a szám ezrekre rúg.

Korábban írtuk