Szoborállító és -döntő korunkban vissza-visszatérő probléma, hogy ki jogosult a hajdaniak közül erre, és ki nem. Ismerve a magyar társadalom jelentős megosztottságát (ami a parlamenti választásokon, és főként azok kampányaiban, de még a köztes időszakban is nyilvánvalóan kiderül) alighanem kijelenthető, hogy nincsen olyan kompromisszumos jelölt, akit mindenki elfogadna.

Az élő emberek – még a legnagyobbak is – gyarlók, ha a vitathatatlan tökéletességre törekednénk, Jézus Krisztuson kívül senkinek sem lehetne szobra. Illetve miket beszélek, a DK és a Szolidaritás az elsok között tiltakozna a klerikális reakció gyalázatos aknamunkája ellen a világnézeti semlegesség nevében.

Fogadjuk el, hogy senkinek sem a hiányosságai, illetve rossz tettei, hanem az erényei és jó cselekedetei, tulajdonságai miatt állítunk emléket.

Károly Róbert kivezette az országot az anarchiából, gazdasági-katonai nagyhatalommá tette újra Magyarországot, méltán foglal helyet a Hősök terén az oszlopok között. Pedig kíméletlenül kiirtatta az ellene lázadó Zách Felicián családját, kultúremberhez méltatlan bosszút állva. Mátyás is vígan mosolyog több helyütt, pedig ha valaki nem volt demokrata, hát akkor ő. Ugyancsak súlyos demokrácia-deficittel küszködött Szent István, Szent László, IV. Béla, s még oly sokan a bronzba öntött nagyjaink közül.

Vörösmartytól, József Attilától vagy Radnótitól nem a leggyengébb verseiket vagy jelentéktelen szösszeneteiket idézzük, hanem a legjobbakat. Zrínyi esetében irreleváns, mit tett, amikor éppen nem rohant ki a törökre, Bercsényi utcanévtábláját sem verik le az ónodi országgyűlésen felkoncolt két Turóc megyei követ emlékét ápolók; Széchenyi életéből nem fiatalkori zűrös nőügyeit vagy sógornőjéhez fűződő furcsa viszonyát emeljük ki. Bajcsy-Zsilinszky Endre fiatalon (bátyja közreműködésével) meggyilkolta Áchim L. András parasztpolitikust, később a fajvédőkhöz csatlakozott, azután élesen német-ellenes lett, végül a nyilasok végezték ki. A kommunisták ezért neveztek el róla utcákat, amit a rendszerváltás után is meghagytak, tekintettel Bajcsy-Zsilinszky nemzeti elkötelezettségére. Nagy Imre egy ember- és magyarellenes ocsmány rendszer és ideológia híve volt, Moszkvából hazatérve maga is részt vett a diktatúra kiépítésében. Nem is ezért kapott szobrot, hanem mert egy sorsdöntő pillanatban a hazája, a nemzete mellé állt, és ott kitartott mindhalálig.

Kijelenthető, hogy a legkiválóbb embereknek is vannak negatív tulajdonságaik vagy tetteik, de szoborállításkor nem ezek esnek nagyobb súllyal a latba.

Horthy egy elveszített világháború után talpra állította az életképtelennek tartott országot. Leszámolt a szélsőbaloldali veszéllyel (a sokat emlegetett fehér terror egyrészt válasz volt a vörösre, másrészt a történelem később bőven igazolta őt: igenis minden eszközzel le kellett gyűrni a bolsevizmust).

A húszas évek végére Magyarország gazdaságilag-politikailag erős, megbecsült ország lett, a pengő erős valuta, nem segélyekből és kölcsönökből épült az ország, a harmincas években például több és jobb játékfilm készült, mint manapság, pedig a technika egy csöppet fejlődött azóta.

1938-tól 1941-ig bekövetkeztek a jórészt békés országgyarapítások, és bármit is mondanak ma az „antifasiszták”, ebből a szempontból ő volt az elmúlt ötszáz év legsikeresebb politikusa. Ez pedig hihetetlen erővel nyomja a mérleg egyik serpenyőjét.

A leggyakoribb vádról, vagyis a háborús bűnösségről maga a nürnbergi bíróság mondta ki, hogy nem állja meg a helyét, tehát a kormányzónak éppen a győztes, nyugati hatalmaktól van papírja arról, hogy a mai balosok Horthy-ellenes állításai rágalmak.

A másik aktuális szoborról ellenben elmondható, hogy Horn – maga sem tagadta – pufajkás volt, vagyis aktív részese egy idegen megszálló hatalom Magyarország elleni harcának. Később miniszterelnökként semmi olyan nem fűződik a nevéhez, ami indokolná a szoborállítást. (Nem csatolt vissza területeket, nem virágoztatta fel a hont, nem teremtett nemzeti egységet stb.)

A németek kiengedése csak részben az ő érdeme, de ha igaz is: ezért állítsanak neki szobrot a németek. Az pedig, hogy az MSZP-t visszahozta a süllyesztőből, kormányra juttatta, nem össznemzeti siker. Ezért kapjon emléktáblát vagy domborművet az MSZP-székház valamelyik tanácskozótermében.

Ungváry Zsolt