Sztriptíz-show a rédei polgármesterrel
Egy parkban rendezték augusztus elején a triciklik és a háromkerekű motorok 10. nemzetközi találkozóját a Komárom-Esztergom megyei Rédén. A fesztivál programjában sztriptíz show is szerepelt. A község polgármesterének nem mindennapi szereplését többen is rögzítették. „Egy idő után megjelent fenn a színpadon, kapott egy bilincset, összekötötték a kezét, leültették a székre, ott bizonyos pózokat mutatott be vele a hölgy, és akkor a végén elkezdte vetkőztetni, nyalogatni, olajjal kenegetni a testét, hát, ezek mentek” – mondta a hírTV-nek Ertl Andás rédei lakos.
A felvételeken jól látható, ahogy a táncosnő a polgármester fejére húzza a melltartóját, majd félmeztelenül az ölébe ül. A sztriptíz show-t a község egyes lakói nem szívesen kommentálják. Félnek a polgármestertől, aki a rendszerváltozás óta irányítja a települést. A helyiek azt mondják, Pölöskei József volt a jobb keze a térség korábbi országgyűlési képviselőjének, a szocialista Keleti Györgynek.
Pölöskei Józsefet a HírTv telefonon érte utol, de viselkedésére nem kaptak magyarázatot. „Hadd legyen ez mindenkinek a magánügye. Ha a hírTV ezzel akar foglalkozni, megmondom őszintén, engem kicsit felháborít, de nem kívánok vele foglalkozni” – fogalmazott a település független polgármestere.
A polgármester nem tart attól, hogy erotikus műsora miatt nem választják újra ötödször is. Pölöskei József 2006-ban szerepelt az MSZP megyei listáján, de végül nem került be a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésbe.
A videó megtekinthető itt.
(hirtv.hu)