Ráczné Földi Judit és Dobrev Klára
Hirdetés

Székesfehérvár belvárosában, exkluzív környezet, jó zene, csinos lányok – ezzel a kétségkívül csábító jellemzéssel hirdeti magát az Amigo Bár és Night Club, amely a belváros egyik nyugodt sétáló utcájában várja a vendégeket este tíz és hajnali öt között. A „nagy múltra visszatekintő szórakozóhelyre” potom ezer forintért lehet jegyet váltani a bejutáshoz, ami nem tűnik soknak, hiszen cserébe „a szórakozásról jó zene és csinos lányok gondoskodnak”.

A bár saját leírása alapján körülbelül harminc vendéget tud fogadni, készpénzzel nem lehet fizetni, illetve a dohányzást sem tolerálják. A helyi önkormányzat nyilvántartása szerint a bár jelenleg is nyitva tart, alapterülete száz négyzetméter. Az impozáns klubot ugyanakkor – meglepő módon – egy bizonyos Alba Autómosó Kft. üzemelteti: első blikkre úgy tűnhet, a cég neve, fő tevékenysége és a klub imidzse viszonyában legfeljebb a szép lökhárítók lehetnek a közös halmaz – írja a Pesti Srácok.

A vállalkozás neve ismerősen csenghet az előválasztási adok-kapokot figyelők számára: az ügyvezetője ugyanis egészen idén júniusig a DK helyi politikusa Ráczné Földi Judit volt, akiről a Válasz Online azt írta, köze lehet egy offshore céghez. Egész pontosan dokumentumokkal igazolva azzal vádolták a képviselőjelöltet, hogy az Alba Autómosó Kft-ből júliusban szállt ki egy offshore helyszínre bejegyzett vállalkozás, amelynek a hivatalos szlovák nyilvántartás szerint ő a képviselője.

Az viszont újabb kérdéseket vet fel, hogy jelöltté válása előtt, már aktív politikusként milyen formában vett részt az éjszakai klub üzemeltetésében. A Blikk erről, a tulajdonosi háttérrel való kapcsolatáról és a klubbal kapcsolatban felmerülő esetleges erkölcsi aggályokról is szeretett volna beszélni vele, ám a megkeresésre nem reagált. Utóbbi kérdéskör azért is merülhet fel, mert az ellenzéki pártok egy része, köztük a DK is gyakran tiltakozik a „nők tárgyiasítása” ellen. Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes például tavaly épp erre hivatkozva kezdeményezte a szexistának ítélt plakátok betiltását Budapesten.

Korábban írtuk

A teljes cikk elolvasható a Pesti Srácok oldalán, IDE kattintva!