A magyar kormány elküldi az illegális bevándorlás kezelésével kapcsolatos javaslatait az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Szlovákiának, amely „B tervet” készít a migrációs válság megoldására – közölte Lázár János.A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elmondta: a magyar kabinet azt kezdeményezi, hogy ne legyen kötelező betelepítés, továbbá álljon vissza a schengeni határellenőrzési rendszer Olaszországban és Görögországban. A kormány kéri emellett, hogy a magyar határon épült kerítésre fordított forrásokat „tudják be a magyar szolidaritásba”.

Arról is beszélt, hogy ebben a küzdelemben szükség van az Alaptörvény hetedik módosítására, amelyről jövő kedden dönthet az Országgyűlés, miután lezárult a javaslat szövegezése. Lázár János minden ellenzéki képviselőt arra kért, szavazza meg az alkotmánymódosítást.

Lázár János a béremelést nevezte a következő évek egyik legfontosabb kérdésének. Értékelése szerint bérnyomás van a gazdaságban, a vállalkozók pedig járulékcsökkentést kérnek. A kormány érdeke, hogy az ezzel kapcsolatos döntések kiszámíthatók és stabilak legyenek. A béremelést és a beruházásokat is támogatni kell – hangoztatta.

Kifejtette, hogy 2010-hez képest sokat erősödött a magyar gazdaság, tartósan 5 százalék alatt van a munkanélküliség, mélyponton van az államháztartási hiány.

A tárcavezető célként jelölte meg azt is, hogy csökkenjen a vállalkozások adóbevallással összefüggő tennivalója.

Hazugságnak tartja a kormány az Európa Tanács jelentését, amely szerint a magyar hatóságok esetenként nem megfelelően bántak a menedékkérőkkel – közölte Lázár János.

A jelentés állításai nem igazak – jelentette ki a tárcavezető, aki szerint politikai elfogultság állhat a dokumentum mögött.

A kormány többször is kérte az igazságügyi tárcát, hogy vizsgálja meg azokat a jelentéseket, amelyek próbálják elmarasztalni Magyarországot a bevándorlókkal kapcsolatos bánásmód miatt. A minisztérium álláspontja szerint ezek az állítások nem fedik a valóságot.

MTI