Fotó: Győri Enikő, Facebook
Hirdetés

Győri Enikő, aki ugyancsak felszólalt az Európai Parlamentben a gyermekvédelmi törvény kapcsán folytatott vitán, a demokrata.hu-nak elmondta, régóta folyik az EP-ben a Magyarország elleni színjáték, amely eddig megmaradt a politikai show keretein belül. A múlt szerdai plenáris vita azonban szerinte egy olyan szürreális előadásba torkollott, amely még a harcedzett fideszes képviselőket is meglepte. Az EP-képviselőt arról kérdeztük, mi az oka a heves brüsszeli reakcióknak és milyen lépések várhatóak Brüsszeltől.

Rögtönítélő bíróság

– Az EP múlt szerdán rögtönítélő bíróságként működött, s még az Európai Bizottságot is felelősségre akarta vonni azért, hogy Magyarországot még nem feszítette keresztre. Már bevett gyakorlat, hogy a testület egymás után fogadja el a Magyarországot elítélő határozatokat, amelyek egyébként nem rendelkeznek jogi kötőerővel. Ami újdonság, hogy már olyan állásfoglalásokat is megszavaz az EP, amelyek egyértelműen szembemennek az unió alapszerződéseivel. A gyermekvédelmi törvény az oktatásra, nevelésre vonatkozó szabályokkal, valamint a pedofil bűnözők kapcsán a Büntető törvénykönyv szigorításával ugyanis nemzeti hatáskörbe tartozik, ezekhez Brüsszelnek semmi köze – mondta kérdésünkre a képviselő asszony.

Hozzátette, a vita során beigazolódtak azok a korábbi félelmek, hogy a tavaly decemberben elfogadott jogállamisági eljárást bármilyen üggyel kapcsolatban elindíthatják.

– Mi előre megmondtuk, hogy Brüsszel ezt tervezi; ezért is blokkoltuk a javaslatot hosszú időn át Lengyelországgal közösen. Ennek köszönhetően sikerült elérnünk, hogy Brüsszel a jogállamisági eljárás keretein belül csak akkor vonhatja meg bármely tagállamtól az uniós forrásokat, ha olyan témában történik bizonyított jogsértés, amely veszélyezteti az uniós pénzek felhasználását. Ebből következően nem indulhatna Magyarország ellen jogállamisági eljárás a gyerekvédelmi törvény miatt, csakhogy az EP erről nem akar tudomást venni – fejtette ki.

Korábban írtuk

Botrányos felszólalás

Felhívta a figyelmet: az Európai Bizottság dolga az lenne, hogy a szerződéseket pártatlanul betartassa, ezért volt meglepő a bizottság elnökének és az illetékes biztosnak, Věra Jourovának a nyilatkozata, hogy Magyarország megsértette az unió alapvető értékeit. Győri Enikő szerint a bizottság a magyar kormánynak írt levéllel gyakorlatilag elindította a kötelezettségszegési eljárást, de azt, hogy történt-e jogsértés, csak az Európai Bíróság mondhatja ki. Addig pedig ilyen kijelentést nem tehetett volna a bizottság egyetlen képviselője sem.

– Az EP azt a címet adta a vitának, hogy „Jogsértés Magyarországon”. A bizottság részéről vajon miért nem szólalt fel senki, hogy még csak a vélelemnél tart az eljárás, miért nem figyelmeztette senki a képviselőket? – tette fel a kérdést.

Győri Enikő felháborítónak tartja, hogy Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a vita összegzéseként a gyermekvédelmi törvényt a náci koncentrációs táborokkal összefüggésben említette, amellyel szerinte megsértette a holokauszt áldozatainak emlékét. Szerinte botrányos Donáth Anna felszólalása, amelyben a Momentum EP-képviselője külföldi beavatkozást kért Magyarország megregulázására. Ahogy Győri Enikő fogalmazott, Donáth Annának inkább a választásokon kellene megmérettetni pártját, és egy ellenzéki győzelem esetén az óhaja szerint „megmenteni” az országot, ahogy az egy demokráciában szokás, s nem külső erőkhöz fordulni segítségért.

Kérdésünkre, hogy mivel indokolható az újabb brüsszeli támadás, úgy válaszolt, az egyik oka a közelgő magyarországi választás, a másik, hogy Brüsszel szeretné elterelni a figyelmet azokról a problémákról, amelyek a járványhelyzet uniós kezelése során megmutatkoztak. Emlékeztetett arra is, hogy a vita előtti héten egy 15 uniós tagország 16 pártját tömörítő jobboldali szövetség alakult, amely egy dokumentumban állt ki olyan közös értékek mellett, mint például a család. Úgy látja, Brüsszelben most idegesek, mert ezek a pártok a balliberális fősodorral szemben létező alternatívát mutattak fel az unió jövője tekintetében.

Eltérő világképek

Felhívta a figyelmet arra, hogy Spanyolországban már gyerekek is kérhetnek nemátalakító műtétet, amelyet az állam finanszíroz, Franciaországban az egynemű párok pedig nemcsak gyermeket fogadhatnak örökbe, hanem a leszbikus párok mesterséges megtermékenyítést is kérhetnek.

– A magyar gyermekvédelmi törvény nem áll be ebbe a sorba, egészen más világképet sugall. A probléma ott kezdődik, hogy a nyugati országok erre nem úgy reagálnak, hogy üljünk le a tárgyalóasztalhoz és beszélgessünk ezekről a kérdésekről, hanem ez ügyben is diktálni szeretnének. Mi nem akarjuk nekik megmondani, hogyan éljenek és hogyan neveljék a gyermekeiket, és azt szeretnénk, ha ezt ők sem tennék meg a mi gyermekeinkkel – tette hozzá.

Győri Enikő szerint a 2022-es választásokig a néppárti és az attól balra ülő képviselők folyamatosan ostromolni fogják a bizottságot, hogy függesszék fel a hazánknak járó uniós pénzeket, mint ahogy annak is megvan az esélye, hogy a baloldali többség egy újabb hetes cikkely szerinti eljárást is indít Magyarország ellen.