„Tehát legelőször a mozgásteret kellett megteremteni a kormány számára, hogy olyan gazdasági döntéseket hozhasson, amelyek előnyeit minél többen tudják érezni a saját életükben” – hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Hirdetés

Hozzátette, a családtámogatások, a bérek, a minimálbér emelése, a földek védelme is mind azt a „hozzáállásbéli különbséget” jelzi, ami a Fidesz-KDNP-kormány és a baloldal között van.

„Szerintem ez egy elég nagy különbség, hogy most egyébként mindenki világosan tudjon dönteni a két oldal között” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a politikájuk alapján két teljesen különböző erő méretteti meg magát az áprilisi országgyűlési választáson.

Arra a kérdésre, hogy miként ítéli meg a 2008-as és a mostani válságkezelést, azt válaszolta, hogy akkor 7 százalékkal „zsugorodott” a gazdaság, most viszont, a járvány idején több mint 6 százalékos a gazdasági bővülés.

Dömötör Csaba szerint ezért fordulhat elő az, hogy a magyar gazdaság erősebben kerülhet ki a járvány okozta válságból, mint ahogy „belement”. Ezért kaphattak a gyermeket nevelő családok adóvisszatérítést, a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjat, a 25 év alattiak pedig adómentességet – tette hozzá, jelezve, az utóbbi intézkedés átlagosan és fejenként havonta 40 ezer forintot jelent a fiatalok számára.

Azt mondta, nagy versenyre számít a Fidesz-KDNP-s és a baloldali jelöltek között a választáson, de „az elmúlt évek elvégzett munkája jó reményekkel lát el minket április 3-ra vonatkozóan”.

Kijelentette, nem ért egyet azokkal, akik azt mondják, hogy a baloldalon széthúzás van, mert „bár mindig civakodtak, de ha a hatalomról volt szó, akkor a létező legkülönbözőbb nézeteket valló politikusok is képesek voltak összeállni a baloldalon”.

Az ukrán-orosz válság kapcsán az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország alapvető érdeke a béke.

Jó jelnek nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „békemissziója” után sorra mennek tárgyalni Moszkvába más európai vezetők is.

„Nekünk alapvető érdekünk, hogy ne alakuljon ki újra egyfajta hidegháborús helyzet itt, a térségben, mert (…) abból nekünk, az itt élő népeknek mindig csak kára származott” – emelte ki Dömötör Csaba.

A migrációról azt közölte, csak tavaly és csak a déli határon több mint 120 ezer illegális határátlépési kísérlet történt.

Hozzátette, a kormány nem várja el másoktól, hogy ugyanúgy megvédje a határait, de azt elvárja, hogy tartsák tiszteletben: Magyarország nem szeretné megnyitni a határait.

Korábban írtuk