A Kárpát-medencébe hazatérő magyarok tudták, hol érdemes kialakítaniuk szállásterületeiket. Kál horka különösen jól választott, a róla elnevezett medence falvai még ma is szinte elszigetelt nyugalomban húzódnak meg a Balatontól északra. Van, aki úgy mondja, a Jóisten jókedvében teremtette ezt a vidéket. Valóban, a hegyek különös, szertelen formákat öltve emelkednek a medence köré. A történelem itt összesűrűsödött, a századok egymásba csúsztak, a táj érintetlenségét a kor szellemének megfelelően meg-megtörik a különböző, általában németül is feliratozott, néha a vidék általános építészeti stílusától elütő fogadók, vendéglők, az út mentén legelő birkanyáj viszont több száz éve is ilyen lehetett, akárcsak a szalmakalapos juhász, aki láthatóan nem szeret gyalogolni a júniusi kánikulában, ezért egy szamaras kordén döcög a juhok után, a puli úgyis elvégzi a munka dandárját. Hevenyészett karámokban lovakat is látni, ami jelzi, hogy elterjedt a lovagoltatás. A turisták állítólag imádják ezt az „ungarische” különlegességet.

A június 13-15. között sorra kerülő Vízfesztivál szervezőivel Mindszentkállán találkozunk. Répássy Mona művelődéstörténész, az Út a Gyökerekhez-Kál Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke tizennégy macskájával és négy kutyájával él meglehetősen nomád körülmények között, mégis derűsen egy félig kész parasztházban. Kertje fölé magasodik a Kopasz-hegy, amelynek csúcsán néhány hónapja piros-fehér-zöld zászlót lenget a szél. Különös módon senki nem tudja, ki és mikor tűzte ki oda nemzeti lobogónkat.

A kerti nyárfák árnyékában telepedünk le, ide várjuk Jávor Pétert is, a fesztivál ötletgazdáját, az Eötvös Károly Közhasznú Alapítvány ügyvivőjét, aki Veszprémből jövet ugrik be Mindszentkállára, hogy aztán tovább talpaljon, szervezzen.

– Öt évvel ezelőtt menekültem ide a fővárosból, abba a hitben, hogy itt valami ősi, érintetlen életet találok. Sajnos csalódás ért, rá kellett döbbennem, hogy a kommunizmus pusztítása a falusi életet is elérte, sőt talán itt végezte a legnagyobb rombolást – mondja bevezetőként Répássy Mona. – A természetes hierarchiába tagolódott szerves életet szinte teljesen elpusztították, elszakították az embereket a gyökereiktől. A gyökér, a forrás nagyon fontos, abból ered, csak abból eredhet minden élet.

Tiszta vizet a pohárba!

A forrás körül képletesen és a szó legszorosabb értelmében sincs minden rendben. Tudvalévő, hogy a Káli-medencéből származik a híres kékkúti ásványvíz, amelynek kitermelési és értékesítési jogát 2001-ben a szintén híres svájci Nestlé cég szerezte meg. Az anomáliákról az időközben megérkezett Jávor Péter tájékoztat minket.

– Jelenleg háromféle ásványvíz kerül a piacra a Káli-medencéből: a Kékkúti, a két évvel ezelőtt megjelent Theodora Aquarell és a Kereki Theodora. A Nestlé ugyan érvényes vízjogi engedélyekkel rendelkezik, de ezek hitelességét többen megkérdőjelezik. A svájciak évente 120 köbméter víz kitermelésére kaptak engedélyt. Ez elképesztő mennyiség, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Nestlé hat kútjának egyike csupán 350 méterre van a Sásdi-réten lévő Kornyi-tótól. Ez egy úgynevezett karsztláb, amely szigorúan védett terület.

Jávor Péter azt is elmondja, hogy az Eötvös Károly Közhasznú Alapítvány környezetvédelmi hatástanulmányt készített a Káli-medence felszíni és felszín alatti vizeinek összefüggéseiről, s ezt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyeletnek is elküldték. A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság mellett ez a hivatalos szerv ellenőrzi többek között a vízkitermelést.

Az alapítvány tehát tiszta vizet akar önteni a pohárba, de ez csak egyike a nagy terveknek. A legfőbb cél ugyanis a Káli-medence felvirágoztatása, a vidék 8 falujának kistérséggé szervezése, az együttműködés beindítása. Egyfajta kistérségi projekt készülődik. Jávor Péter a fogyasztói társadalom ellenében a természeti társadalom mellett teszi le a voksát, az alapítvány e szemlélet alapján szeretné fellendíteni a falvakat.

– Sokat gondolkodtunk, hogy mi lehet az, ami összehozza a Káli-medence településeit. Arra jutottunk, hogy a közös pont a víz, amely a térség legfőbb természeti értéke. Ezért is tartjuk aggályosnak a Nestlé szinte ellenőrizetlen kitermelését, ezért szerveztük meg a vízfesztivált, amely egyben konferencia is lesz, felszólal majd Lányi András a Védegylettől, itt lesz Grandpierre Attila csillagász, és képviselteti magát a Balaton-felvidéki Térségfejlesztési Társulás is. A projektünknek azért adtuk a „Tájba kiáltott szó” címet, hogy ezzel is érzékeltessük, van mondanivalónk és vannak terveink.

Szervesség és fenntarthatóság

A tervekről szólva Jávor Péter elmondja, hogy a projekt alapvetően három pillérre épülne: a kormányzati (közhatalmi), az üzleti és a civil szektorra. Különösen a civil szférára számít az Eötvös Károly Közhasznú Alapítvány. Jávor Péter szerint a megfelelő információk birtokában a civil szerveződések legyőzhetetlen erőt jelentenek.

– A Káli-medence a honfoglalás korában a törzsi, nemzetségi összefogás területe volt, sok emlék tanúskodik erről. Valami ilyesmit szeretnénk megvalósítani a mai körülmények között – mondja az ügyvivő. – Az eddigiek alapján úgy tűnik, mind a nyolc kistérségi önkormányzat kedvezően fogadta a kezdeményezésünket, a nemzeti parkok vezetői is komolyan vesznek minket, sőt az üzleti szférából is jöttek kedvező visszajelzések. Minden reményünk megvan tehát arra, hogy eredményt érjünk el.

Jávor Péter kifejti, hogy az alapítvány a fejlesztési tervek fő szempontjainak a szervességet és a fenntarthatóságot tartja. A szervesség az egymásra utaltság tudatosulását, a táji sajátosságokhoz, a hagyományokhoz illeszkedő megélhetési lehetőségek felkutatását, pontosabban újra felfedezését jelenti, fenntarthatóságon pedig a mértéktelen profitéhség, a multinacionális szemlélet helyett az emberi léptékű berendezkedést értik.

– A fenntarthatósághoz szeretnénk létrehozni egy kistérségi pénzalapot, amely biztonságos kereteket teremthetne nekünk. Ha ez megvan, utána lehetne pályázni az Európai Uniótól elnyerhető pénzekre is. A célunk az, hogy az itt megtelepedett külföldi cégek is tudomásul vegyék, a végtelenségig nem lehet kizsigerelni a természeti és az emberi erőforrásokat sem. A tőkét és az erőforrásokat vissza kell injekciózni a civil szférába.

Jávor Péter a szervesség fogalmához hozzákapcsolja az autentikus népi kultúra mindazon értékeit, amelyeket az iparosítás, a kommunizmus évtizedei elpusztítottak. Ezért kapott a vízfesztivál programjaiban kiemelt szerepet a „Dicsértessél, óh áldott víz” címet viselő kulturális eseménysorozat.

Ősi táj, kitépett gyökerek

Június 14-én, 16 órától változatos programokon vehetnek részt az érdeklődők a mindszentkállai faluházban. Répássy Mona köszöntője, majd térzene után színházi előadás lesz Balatoni mesék címmel. A Balatoni meséket a Balaton eredetéről fennmaradt, szájhagyomány útján összegyűjtött mondákból írta az „ősrocker” Katona László, az Akela együttes frontembere, akit így teljesen új oldaláról ismerhet meg a közönség. Ez egy mesélőszínház lesz három jelenetben, amelyhez Pataki Tamás grafikusművész készített díszleteket.

A víz itt is központi téma. De mit jelent a víz a művelődéstörténésznek?

– A víz a magyar eredetmondákban is megjelenik, gondoljunk csak Emese álmára: az alvó Emese méhéből folyam fakad. A magyar nyelv egyik legszebb kifejezése az élet vize. „Eleven vizet vetettek” – mondja az egyik ősi rontás elleni ráolvasás. Filozófiai síkon a vízzel mint a szervesség, a múlt, jelen, jövő és az állandóság szimbólumával ellentétes az élet „kristályosítása”, szervetlenítése. Életünkből kezd eltűnni a víz. A régi települések központi helye volt a kút, a városkút. Ide jártak ivóvízért, itt beszélgettek az emberek. Ma döbbenetes, hogy például a pályaudvarokon sok helyen nem lehet inni, nincs kút. Ez apróságnak tűnik, de szimbolikus.

Kérdésünkre, hogy mit értsünk kristályosításon, Répássy Mona így felel:

– Napjainkban minden sterillé, mesterségessé válik. Így van ez a művészetekben is, mára szinte teljesen kiveszett a játékosság, a spontaneitás. A kristályszerkezet az életellenességet szimbolizálja.

Az életellenességre számtalan példát sorol Répássy Mona.

– A kommunizmus szétverte az évszázadokig működő szerves falusi életet, a családi gazdálkodást, és megsemmisítették az 1945 előtt szép számmal meglévő civil szerveződéseket, a különböző egyleteket, a Káli-medencében egykorvolt leventeoktatást. Megbontották a falvak közösségét is, a hatvanas évek végén az integráció jegyében a Badacsony melletti Rida-pusztán szintén zárt közösségben élő cigányokat széttelepítették a falvakban. Itt a XVIII. századig kizárólag magyarok éltek, ősi szállásterület ez. A térség falvaiban hagyományosan hierarchikus közösségben éltek az emberek, mindenkinek megvolt a maga helye és szerepe. Az egalitárius őrület azonban szinte teljesen kitépte a gyökereket, a hagyományos tevékenységek eltűntek, a falusiakat bekényszerítették a városokba, pedig a metropoliszok nem mások, mint nekropoliszok.

Répássy Mona döbbenetes kontrasztba állítja a múltat a jelennel.

– Régen mindent helyben el lehetett érni, a falvakban volt kovács, cipész, orvos stb. Ma egyetlen orvos lát el 8 falut, egy héten egyszer rendel Mindszentkállán. A kárpótlási jegyeket felvásárolták a spekulánsok, a lehetetlen helyzetbe hozott falusiak legkitartóbbjai is lassan eladják a Balaton-felvidék híres szőlőkultúráit. A hagyományos tevékenységek helyett elterjedt az „ungarische” vendéglátózás, aminek semmi köze a Káli-medence ősi kultúrájához. Az iparosítás, a gyökértelenítés azonban nemcsak szellemi téren, hanem környezetvédelem szempontjából is felbecsülhetetlen károkat okozott, a bányászat és a rátelepült ipari struktúra például komolyan, visszavonhatatlanul megváltoztatott sok mindent a táj képében.

A Répássy Mona által megszervezett kulturális rendezvény egyik különlegessége a Wass Albert műveiből összeállított blokk, amelyet Csabai János színművész ad elő. És hogy hogyan kerül a minden ízében erdélyi író a Balaton-felvidékre?

– A „Regék erdőkről, tavakról, hegyekről…” című Wass Albert-összeállítás azért került a műsorba, mert a czegei gróf ugyanazt az archaikus, természettisztelő, szerves életet hirdette, mint amiről mi beszélünk – mondja Répássy Mona. – A Káli-medence ősi magyar föld, akárcsak Erdély. Wass Albert a sorstalanság helyett vállalta a sorsát, vállalta a magyarságát. Bele is halt, és nem ő volt az egyetlen. Mi azt szeretnénk, ha a Káli-medence falvaiba visszaköltözne a szerves magyar élet. Mert élni csak így érdemes.