Takács Péter higgadt szakértőként viselkedett, tényeket, adatokat sorolt, ezzel szemben Kulja András anekdotikus élménybeszámolókkal hozakodott elő. Kulja András vitabéli szereplése az idő előrehaladtával egyre inkább színpadias ripacskodássá fajult.

Hirdetés

Ugyanazt a rossz hangsúlyozást figyelhettük meg Kulja Andrásnál, mint a gépként szónokoló Magyar Péternél.

Miután Takács Péter végighallgatta Kulja András bő kétperces szónoklatát, elmondta, a kormány tagjai nem menekülnek a vita elől, ezt bizonyítja a mai esemény is. Az államtitkár 13 időpontot ajánlott az ATV-s vitára. Azt mondta, örül, hogy Kulja András legalább az egyiket el tudta fogadni bokros teendői mellett.

Kulja András tenyérbe mászó hangulatkeltésére reagálva Takács Péter azt mondta, a mindenkori ellenzék könnyen meg tudja lovagolni az egészségügy állapotát. Egyrészt a saját országuk egészségügyi ellátásával jellemzően nem elégedettek az emberek, másrészt az egészségüggyel rendszerint akkor találkoznak, amikor baj van. A rossz közérzetre elég könnyű rárakódnia akár egy apró hiányosságnak is, ezért könnyű hangulatot kelteni az egészségüggyel szemben.

A Tisza politikusa bírálta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter felel az egészségügyért. Takács Péter úgy reagált, Lengyelországban egy történész az egészségügyi miniszter, Írországban és Hollandiában sincs egészségügyi végzettsége a felelős tárcavezetőnek, Pintér Sándornak ugyanakkor kiváló érdekérvényesítő képessége van a kormányban.

Szakértelem kontra hőzöngés

Az egészségügyi államtitkár elmondta, ők számos konferencián, szakmai rendezvényen voltak jelen, ám Kulja Andrással ezeken nem találkoztak. Még Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa is részt vett ezeken az eseményeken.

Kulja András egyre vehemensebben tett fel kérdéseket az egészségügyi dolgozók fizetéséről, a Belügyminisztérium államtitkára azonban higgadtan, fejből mondta a számokat.

Amikor 2010-ben kormányra került a Fidesz, 170 ezer forint volt az ápolók bruttók bére, most 800 ezer forinthoz közelít. Az orvosi fizetéseket is történelmi mértékben emelték: a tizenöt évvel ezelőtti bruttó 338 ezer forinthoz képest most bruttó 2,1 millió forint az orvosok átlagbére.

Korábban írtuk

Szóba került, hogy Takács Péter a Szent János Kórház főigazgatója volt. Az államtitkár a szakértelmét firtató kérdésére válaszolva elmondta, hogy igazságügyiorvos-szakvizsgája van, ezzel szemben az hangzott el, hogy Kulja Andrásnak nincs szakvizsgája.

Kulja András egy ponton idegesen kommunizmust kiáltott és Tisza-kormányról beszélt. Magyar Péter politikustársa felemelt hangon azt hangoztatta, mögötte állnak az egészségügyi dolgozók.

Halálkufárkodás

Takács Péter azzal szembesítette Kulja Andrást, hogy a Tisza Párt halálkufárkodást folytat. Az államtitkár felidézte, amikor Kulja András magyar gyerekek halálos betegségét felhasználva zsigeri érzelmekre ható húrokat pengetett az Európai Parlamentben. Az ellenzéki EP-képviselő kísérleti gyógyszer beadását sürgette volna ezeknek a gyerekeknek, amelynek alkalmazásába a nemzetközi kísérletek során két gyermek belehalt.

Kulja nem volt képes választ adni az államtitkár azon kérdésére, hogy birtokában volt-e ennek a fontos információnak, azaz felkészületlen volt, vagy tudomása volt a tényekről, és szándékosan vezette-e félre a közvéleményt. Kulja András átlátszó mellébeszélésbe menekült, amire Takács Péter fel is hívta a nézők figyelmét.

Magyarország volt a második az unióban, ahol az SMA-s gyerekek állami támogatással kaphatták meg a gyógyszert. Ezekre a költséges gyógymódokra a teljes gyógyszerkassza 27 százalékát költi az állam.

A várólisták problémája

Takács Péter felidézte, a várólisták között nagy helyi eltérések lehetnek. Ezek további csökkentése érdekében kinyitották azt a lehetőséget, hogy máshol is igénybe lehessen venni a szükséges ellátást, nem csak a területileg illetékes kórházban. Ezzel már több mint négyezren éltek, és jutottak hozzá hamarabb a szükséges ellátáshoz. Minderre válaszul Kulja András mindössze arra volt képes, hogy panaszlevelekből olvasott fel.

A Fidesz kormányzásának kezdetén a műtők 56 százaléka volt klimatizált, ez az arány mára 96 százalék

– válaszolta Takács Péter a Tisza vádaskodására.

Kulja András hangot adott annak a képzelgésének, hogy ő nem egymagában ül a stúdióban, hanem vele vannak azok is, akik a felolvasott panaszleveleket írták.

A vita végén Takács Péter megköszönte a pártatlan műsorvezetést és értékelte, hogy Kulja András végül nem futamodott meg a vita elől, a sokadik időpontra igent mondott. Takács azt mondta, várja Kulját az összes szakmai fórumon, ahol láthatja, hogy a kormány párbeszédet folytat a szakmai szervezetekkel, az egészségügyi dolgozók képviselőivel.