Félő, hogy Budapesten sokkal több a patkány, mint gondolnánk

Budapest a piszok, a romlás, a bűz és a szennyezett levegő városa lett. Civilizációs rémlátomás. Ahogy a szemét és a piszok sokkal inkább egy szemlélet és életmód külső jele, mint a szegénységé, úgy egy város külső megjelenése is lakóinak lelkivilágát tükrözi. Ha nem így volna, akkor nem lenne tizenhat éve Budapest főpolgármestere éppen Demszky Gábor.

A múlt század utolsó évtizedeiben a nemzetközi idegenforgalom felmérése szerint sorrendiség nélkül a világ három legszebb városa Amsterdam, Isztambul és Budapest volt. Azóta sok víz lefolyt az egyre piszkosabb Dunán és a megállapítás ma már nem állja meg a helyét. Korábban nem túlzottan jegyzett fővárosok, mint Prága és Varsó húztak el mellette, nem is beszélve több, egyre szépülő hazai településről. Budapesten nemcsak megállt az idő kereke, hanem egyenesen visszafelé forog. A legfájóbb az, hogy a történelmi Belváros rohamosan veszti el sajátos arculatát és válik a világon bárhol megtalálható településsé. Elég csak a Kálvin teret elrondító vagy az Árpád híd pesti hídfőjénél emelt két kilátást gátló Duna Towert és más üvegfalú borzadmányokat említeni. Az üvegipar következő fejezetét a Vörösmarty téren írják, ahol a tervek szerint 2007 első negyedévében átadják a szintén üvegből épülő „többfunkciós épületet” az egykori ORI-székház tömbje helyén. Hogy ez mikképpen képez majd szerves egységet a Gerbeaud-cukrászda és a Tőzsdepalota megjelenésével, rejtély. Egy biztos, vele szemben Vörösmarty Mihálynak a tér közepén emelkedő szobra, ha tehetné, szégyenében még mélyebbre hajtaná a fejét. Nincs nap, hogy valahol ne túrnának egy utcát, ne bontanának egy patinás épületet. Nincs a városnak egyetlen olyan pontja, ahol huzamosabb ideig ugyanaz a látvány fogadná a látogatót. Alighogy elkészülnek valamivel, szinte azonnal újrabontják az aszfaltot, vagy néhány méterrel odébb újabb munkába kezdenek. Ez a trehányság a főváros XVI. kerületében odáig fajult, hogy még a fekvőrendőrnek nevezett sebességkorlátozó bukkanókat sem voltak képesek elfogadható minőségben megépíteni és egy-két nappal elkészültük után a munkásoknak már fel is kellett törniük a kövezetet. Pestnek ma már nincsen óvárosa. Elképesztő állapotban van a hulló vakolatú belvárosi plébánia és a Martinelli téri szervita templom, a Lánchíd felé tartó József Attila utca egykor szebb napokat látott árkádsora szutykos, függőlámpái töröttek, a kirakatok többsége üres. A közöttük lévő beugrókban bűzős hajléktalanok hortyognak részegen, egyikük feje felett a fal ürülékes, ottjártunkkor éppen megrökönyödött külföldiek fényképezték az Átrium Hyatt szállótól alig néhány méterre látható jelenetet. Felhívtuk az egyik üres kirakaton olvasható telefonszámot, hogy a tulajdonos ilyen környezetbe remél-e bérlőt. Elkeseredett hang válaszolt a vonal túlsó végéről és reménytelenül közölte, hogy a rendőrség sem tud mit kezdeni a hajléktalanokkal, mert azoknak is vannak jogaik. – Kötelességeik azonban nincsenek – tette hozzá lemondóan. Ez a pocsék környezet hét év óta rondítja a Belváros egyik értékes, a városnézők által is látogatott útvonalát. Nem kevésbé megdöbbentő, hogy az Átrium Hyatt Apáczai Csere János utcai oldalán a megszűnt Malév-jegyiroda helyén csak koszos, poros üres helyiség maradt, előtte pedig éppen az Eurama által működtetett városnéző Budapest City Circle feliratú busz okádja magából a füstöt. Az üres, elhagyatott kirakatok az egész Belvárost behálózzák a Harmincad utcától – szemben a brit követséggel – a Váci utcáig, a Dorottya utcától a Bécsi utcáig. Tulajdonosaik az üzleti élet legkülönfélébb területeit célozták meg – Fuji-bolt, a kínai Paradise étterem, a Budapest Tourist információs irodája, a Galaxi étterem, éjszakai zenés, táncos szórakozóhely, az Aqua Material Építő és Design Center, vagy a Fidefin Kft. Musicclubja -, valamiért mindnyájan elhagyni kényszerültek a Belvárost és a kiragasztott cédulák szerint vagy külsőbb kerületekbe, vagy a bevásárlóközpontokba települtek. Meghalt a Belváros? Ha igen, az itt tevékenykedők nem szívesen nyilatkoznak arról, hogy miért, vagy valóban nem látnak a színfalak mögé. Ahogyan a Deák Ferenc utcában június 29-ével bezárt, hanghordozókat és könyveket forgalmazó, jó helyen lévő MCD áruházban az eladó csak annyit tudott, hogy a tulajdonos különösebb indoklás nélkül felmondta a tetszetős bolt bérleti szerződését. Hasonló a helyzet az Erzsébet hídnál lévő Sajtó út és Kígyó utca által határolt Klotild-palotánál is, amelyben alig maradt néhány a korábbi boltokból, amióta a tömb új tulajdonosa az épület felújításába kezdett. A kevés információból arra lehet következtetni, hogy megkezdődött a Belváros szerkezetváltása. Az ingatlanok tulajdonosai új bérlőkre cserélik a régieket. Akaratukat a bérleti díjak nagy arányú emelésével is kikényszeríthetik. Hogy ez mennyi lehet? A Martinelli téren legalább másfél éve üresen álló, egykori zeneműbolt tulajdonosától távbeszélőn tudakoltuk, hogy mennyiért bocsátják áruba a többszintes, 703 négyzetméteres helyiséget. A bérleti díj havonta 13 ezer euró plusz áfa. Ez 280 forintjával véve bizony több mint 3,5 millió forint havonta. Plusz áfa. Rengeteg a bezárt, egykor jó hírű étterem, söröző. A Kígyó utcai Apostolok étterem két év óta nem talál új gazdára. A hozzá hasonló, baráti beszélgetésre alkalmas helyek szerepét átvették a plázák gyorsbüféi. Az igazi dráma azonban az építészeti remeknek számító, mór stílusban épült Párizsi udvar. Látványos mintázatából ma már nem sok látszik a rátapadt kosztól, a hiányos világítástól, de talán így a jó, mert kevésbé tűnik fel az átjáróházban egykor virágzó, napjainkra viszont bezárt üzletek sokasága. A hozzá kapcsolódó és a Harris közbe vezető Kígyó-udvarba jó érzésű ember már be sem meri tenni a lábát, mert a lepusztult, falfirkás, omló falicsempés átjáró akár a New York-i Harlemben is lehetne. Budapest egyik ütőere, a bezárt és hirdetésekkel teleragasztott üzletekkel elcsúfított Kossuth Lajos utca és folytatása, a Rákóczi út iszonyú látvány. Demszkyt az elmúlt tizenhat év minden bűnéért naponta kétszer végig kellene ezen az útszakaszon hajtani, nyakában egy táblával: „tudtam, mertem, tettem”. És sajnos azon ezreknek is kéne követni őt, akik újra és újra rászavaztak. A tömegközlekedés által termelt finom port, a modern nagyvárosok legveszedelmesebb rémét, amely a sejtfalakon áthatolva súlyos károsodásokat okoz az emberi szervezetben, s amit a Duna vizével locsolva minden további nélkül el lehetne tüntetni, megadóan őröli a város. Az elszürkült homlokzatú bérházak jelzik az egyre kevesebb idelátogatónak Budapest levegőjének súlyos szennyezettségét. Ha a naiv turista mégsem figyelne fel rá, majd észreveszi, amikor a járdán belelép… a kutyapiszokba. Vagy amikor megüti orrát a pesti utca jellegzetes bűze, az emberi és állati vizelet átható szaga. Amikor belebotlik a mocskos csövesek bűzlő, visszataszító rongyaiba. Nézzünk szembe egy kíméletlen ténynyel. Budapest népének mindez tetszik. Budapest népe élvezi a bűzt, a mocskot, a romokat, a járhatatlan kátyús utakat, a lerobbant közlekedést, a ronda házakat, a háborús pusztítással felérő hanyatlást. Ha nem így volna, az elmúlt 16 évben négyszer választhatott volna a főváros népe más, rátermettebb, tisztességesebb városvezetőt. Mégsem tették. Tisztelet a kivételnek, statisztikusan nézve a kérdést, Budapesten többen vannak, akik jól érzik magukat az ótvarban, akik nem zavar, hogy a Demszky-féle városvezetés óriási pénzeket szór el például közlekedésfejlesztés címén, holott klaszszikus értelemben vett közlekedés már nem is létezik Budapesten. Egyszerűen elképesztő, hogy júliusban két hét leforgása alatt 17 esetben állt le a villamosközlekedés a 4-es és 6-os vonalán, hogy helyettük hetekre villamospótló buszokat kelljen üzembe állítani. De az is, hogy a Combino villamosokban a nagy melegben fuldokolnak az utasok, mert kispórolták belőlük a klímát, holott arra tervezték, azért nem nyithatók az ablakai. Igaz, nem belvárosi, hanem elővárosi forgalomra készült, ahol ritkábban nyílnak az ajtók, így a klimatizálás működik. De ez sem zavar senkit. A Ferihegyi repülőtér környékén nagy a zaj, de sebaj, láthatóan egyre kevesebb repülő érkezik. Ahogy rohad a főváros, úgy csendesül el a reptér környéke. S amikor elszáll innen az utolsó menetrendszerinti járat, nagy csönd lesz. Nem háborít fel az sem senkit, hogy napról-napra fogy a főváros zöldfelülete. Ezzel ellentétes mértékben nő a beépítettség a Budai hegyvidéken. Közparkokat – az új margitszigeti uszoda építésénél is – számolnak fel: arányuk ma már csak négy százaléka város területének! Négy százalék! Ennél állítólag még a Sing-singben is több a zöld. És még van lejjebb. A haldokló főváros vezetése sajátosan gusztustalan eszközökkel csalogatja a látogatókat: a vendegvaro.hu honlapján azzal kérkednek, hogy „Budapest a világ egyetlen patkány-mentes fővárosa”. Csakhogy ez nem igaz. Sőt. Félő, hogy Budapesten sokkal több a patkány, mint gondolnánk. Nem véletlen, hogy a Demokrata közölt már fényképeket ezekről a fényes nappal is az utcákon mászkáló, járványterjesztő rágcsálókról. Az utak állapotáról, a kéregetőkről, a turistákra tapadó üzletelőkről, a mindent elborító szemétről. A fővárosból az emberi élet reményében az agglomerációba menekülők tömegéről külön fejezetet kellene írni. Nem lesz könnyű dolga Tarlós Istvánnak, ha ősszel át akarja venni Demszkytől a város irányítását. Azokat kell megnyernie, akik eddig örültek a kosznak. Azokat kell maga mellé állítania, akiket eddig nem zavart, hogy a világ egyik legszebb városa tizenhat év alatt a legrondább és legbüdösebb lett. Akik csak tőmondatokban fogalmaznak, vagy még úgy sem, csak indulatszavakat ismernek. Akik még ma is rossz borból készült fröccsöt isznak lepusztult pesti csehókban. Mert ők is szavazópolgárok. Meg azok is, akik tán élnének szebb és boldogabb környezetben, de a maguk nyomorúságát látván a környezetükben visszatükröződni, nem találják a kiutat az ördögi körből. Ha Demszky marad, Budapest örökre elvész, elpusztítja Magyarország fővárosát egy új pestis. Takarítani kellene. Takarítani és fertőtleníteni. Szakács Gábor