Dobrev Klára felszólal a Parlamentben! – Ez a költségvetés a Sokak pénzéből a Keveseket szolgálja!

Dobrev Klára felszólal a Parlamentben! 2022 után olyan költségvetést fogunk csinálni, ami rólunk, a Sokakról szól. Mert Dobrev Klára az emberek jelöltje.Kövesd élőben a parlamenti felszólalását!🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Thursday, May 20, 2021
Hirdetés

Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a vitában azt mondta, a 2022-es választások után ezt a költségvetést a szemeteskosárba dobják:

„Az ígérem a választóknak, hogy 2022-ben a választások után, egy elegáns mozdulattal ezt a költségvetést beledobjuk oda, ahová való, a szemeteskosárba. Nem lesz egyedül ez a költségvetés, mert ott lesz mellette a paksi hitelszerződés, a Fudan Egyetem alapítóokirata, a Budapest-Belgrád vasútvonal. Elég nagy papírkosárra lesz majd szükség, lehet majd még egy konténert is kell hozni, de majd megoldjuk” – fogalmazott Dobrev Klára a beszédében.

Úgy folytatta, a költségvetés az emberek életéről szól, de ennél is több, hiszen azért épült fel a Parlament, mert régen voltak, akik azt mondták a kormányzó önkénynek, hogy nem költheti el szabadon az ország pénzét amire akarja, hanem ellenőrizni kell a tevékenységét. A parlament feladata ellenőrizni a kormányt, de 133 embernek itt nincs oka büszkeségre, mert évek óta úgy szavazza meg a költségvetést, hogy szinte semmilyen korlátot nem szab a kormánynak; úgy ad neki felhatalmazást, hogy sok milliárd forintról azt sem tudja, mire költik – fogalmazott.

Dobrev Klára azt is kifogásolta, hogy nem érteni, mi alapján fogadják el a költségvetést április-májusban, hiszen a következő fél évben még sok minden változhat. Csaknem 2000 milliárd forint olyan „összevissza támogatás” van a büdzsében, amit normális célokra is lehetne költeni – mondta.

Korábban írtuk

Felszólalásában Gyurcsányné most is próbált az érzelmekre hatni: ez alkalommal megismerhettük például Gyurcsány Ferenc anyja, Katus egyik barátnőjét, akinek legnagyobb öröme az akciós csirkemell, pedig „egész életében három műszakban dolgozott”.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára Dobrev Klára (DK) felszólalására reagálva kijelentette: az európai parlamenti képviselő olyan problémákat említett, amelyeket a kormány kezel. A kormány több olyan gondot megoldott, amelyet a baloldali kormányoknak nem sikerült – vélekedett.

Kifejtette: a kormány otthonteremtési programokkal segíti a családokat, rendezi a béreket az egészségügyben, támogatja a nyugdíjasokat. A baloldali kormányok már készítettek költségvetést, és abban nem az volt, amit most a képviselő követel – mondta.

Harrach Péter (KDNP) arról beszélt, hogy ezt a költségvetést meg kell szavazni, mert támogatja és talpra állítja a magyar embereket és gazdaságot, segíti a visszatérést a járvány előtti helyzethez. Hozzátette, Gyurcsány Ferenc felesége felszólalása inkább volt kampánybeszéd, mint a költségvetési vita része.

Tállai András, majd Harrach Péter felszólalását 1:36:46-tól nézhetik meg:

Élő közvetítés az Országgyűlés üléséről

Élő közvetítés az Országgyűlés üléséről

Posted by Nemzeti Televízió on Wednesday, May 19, 2021