Tállai András az internetes lapnak azt mondta, „a járványhelyzeten még alig vagyunk túl, de a baloldal máris brutális megszorításokat akar”. Az államtitkár leszögezte: csak adócsökkentés jöhet szóba, a kormánytöbbség ezért „lesöpörte” a baloldal minden adóemelési javaslatát.

Hirdetés

A következő évtől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 évnél fiatalabb munkavállalóknak, ezzel 140 milliárd forint marad több mint 300 ezer fiatalnál. A munkaadók közterhe év közben csökken két százalékponttal, ami újabb 250 milliárdot jelent évente a vállalkozásoknak. A rezsicsökkentés fennmaradását, vagyis az olcsó lakossági áramot és gázt pedig azzal garantálja az állam, hogy az energiaellátó vállaltoknak kedvezményes adószabályokat alakítanak ki – sorolta az államtitkár.

Hozzátette, hogy a könnyítések egy részéről már kedden voksol a törvényhozás, más részét jövő héten, a 2022-es költségvetés megszavazásakor fogadhatja el. Tállai András felidézte, hogy az LMP például adóemelés mellett széndioxid-adót is kivetett volna.

„Összesen kétszázmilliárdot akartak beszedni, emellett pedig bevezették volna a repülőjegyadót. Az utóbbi tízmilliárdos sarccal padlóra vitték volna a turizmust” fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy egyes baloldali javaslatok eközben a céges adót növelték volna, amivel „röpke” 600 milliárdot húztak volna ki a magyar vállalkozások zsebéből.

Korábban írtuk

Tállai András szerint a baloldal pontosan azt csinálja, mint amit Gyurcsányék csináltak 2008-ban. „Ez az igazi megszorítás, tőről metszett gyurcsányi tempó. Ezt azonban a kormány nem hagyja, ahogy eddig, úgy ezután is minden ilyen javaslatot lesöpör az asztalról” – nyilatkozta az államtitkár a lapnak.