Augusztus 22-én és 23-án az oktatáspolitikai kormányzat és háttérintézményei, valamint szakmai szervezetek bevonásával került sor a „Tanév itt kezdődik!” – Országos Szakmai Tanévnyitóra. A rendezvény nyitónapján Ókovács Szilveszter számolt be a diákok számára életre hívottOperaKaland-sorozat első sikeréről: a három tavaszi hónapbancsaknem harmincezer diák látta Erkel Hunyadi László című operáját az akkor még próbaüzemben működő Erkel Színházban, amelynek teljes körű felújítása immár utolsó harmadába lépett. A program részeként az Erkel Színházról és az OperaKalandról készült filmeket islevetítették. A főigazgató bejelentette, hogy az Erkel Színház november 7-i hivatalos megnyitója előtt elsőként az OperaKalandban résztvevő diákok vehetik birtokba a teátrumot, amelynek terei immár a fiatal generációk elvárásaihoz is alkalmazkodnak. A következő évadban, a megújult Erkel Színház első teljes szezonjában ősszel a Háry Jánost, tavasszal pedig A színigazgató, valamint a Mario és a varázslóprodukciókat tekinthetik meg a középiskolások. A programot a BKK és a MÁV együttműködésével valósítja meg az Opera, amelynek másik nagyszabású kezdeményezése, azOperAkadémia is az új tanévben veszi kezdetét, kifejezetten pedagógusok számára kínálva az opera és a balett műfajának szakmai mélységű megismerését. A négy, szeminárium jellegű előadás egyúttal tartalmas szórakozást és feltöltődést ígér.

Ókovács Szilveszter a Szakmai Tanévnyitón beszélt először arról a pályázatról, amelyre osztályok jelentkezését várja az Opera. Kodály Háry János című művéből két dal feldolgozásával és egy ezt bemutató zenei produkcióval pályázhatnak a vállalkozó szellemű diákok. A fődíj egy különleges osztálykirándulás, melynek központi témája a kultúra. A pályázat részleteit hamarosan közzéteszi a dalszínház.