Több évtizedes múltú egyesületek, szervezetek, gyerek- és kézműves foglalkozásokat tartó, illetve országos bajnokságokat, nemzetközi rendezvényeket Kiskunhalasra szervező közösségek helyzete került végveszélybe a Boróka Ház bezárásának gondolata miatt.

Január 7-én reggel Dózsa Tamás Károly és Halász Balázs alpolgármesterek ültek le a civilekkel. A városvezetők tájékoztatása szerint a Kiskunhalasi Művelődési Házra bízták, hogy a felügyelete alá tartozó épület jövője kapcsán több verziót is kidolgozzon. Ennek alapján az alpolgármesterek véleménye szerint nem biztos a bezárás ténye.

Január 14-én késő délután a civilek újabb megbeszélést hívtak össze, hogy közös álláspontot tudjanak képviselni az önkormányzati döntés előtt. Király Gábor a művelődési ház igazgatója adott számot a verziókról és a kialakult helyzetről a civilek előtt. Ezután számosan felszólaltak és kiutat, megoldást próbáltak felvázolni.

Sokan a fél életüket a civil életben töltötték és rengeteget tettek le a város asztalára, amely most talán, elveszi még a közösségi teret is tőlük. A legfontosabb tisztázni való volt többek között, hogy téves, megtévesztő információk láttak napvilágot, miszerint az épület egyéves költségvetése 12 millió forintot ölel fel. Ezt is tisztázták, hiszen ennek döntő része nem a civil szervezetekre és nem a rezsire, hanem bérre lett kifizetve: három főállású művelődési referensre és egy félállású takarítónőre. Ők a művelődési osztály és a művelődési ház alkalmazottjai. Ez az összeg tehát teljesen független a civil szervezetek működésétől, programjaitól és tevékenységétől. Többen fizetnek terembérletet, sőt, a rezsiköltségekhez is hozzájárulnak. A Boróka Ház kiadásával, más városi szervezetek odatelepítésével tehát nem spórolna az önkormányzat.

A civilek közös petíciót fogalmaztak meg és egyértelműen nemet mondanak a Boróka Ház bezárására. A közös erő felmutatása és az együttműködés érdekében halasi civil szövetség létrehozását határozták el. Január 19-én folytatódnak a tárgyalások, ahol Dózsa Tamás Károly alpolgármester tájékoztatja az érdekelteteket az önkormányzati álláspontról.